Ezért voltak itt a NATO elöljárói

Előrelépést tapasztalt a NATO Koszovóban, a helyi intézmények fenntartják a rendet – mondta Knud Bartels vezérezredes Budapesten.

LM
2013. 09. 14. 20:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hozzátette ugyanakkor, hogy az előrelépések függvényében a NATO-nak az a szándéka, hogy a KFOR méretét fokozatosan csökkentse.

A tanácskozáson megvitatták a Közel-Keleten és Észak-Afrikában kialakult biztonsági helyzetet, beleértve a szíriai konfliktust is. Ezzel kapcsolatban a vezérezredes felidézte: a NATO tavaly döntött arról, hogy Törökország légvédelmi képességét megerősíti annak érdekében, hogy megvédje az ország lakosságát.

Benkő Tibor, a Magyar Honvédség vezérkari főnöke elmondta: a Magyar Honvédségnek jó felszerelése van ahhoz, amellyel a vegyi fegyverek felderítését, hatásainak értékelését, elemezését, sőt az eszközök esetleges megsemmisítését is el tudja végezni. Így ha Magyarországot megkeresik, a honvédség szakértői mellett az erre a feladatra alkalmas mobil laboratóriumát is felajánlja, amelyet már nemzetközi színtereken is alkalmaztak.

A tanácskozás egy másik fő témájáról Knud Bartels azt mondta: a NATO vezérkari főnökei kifejezték, hogy az afganisztáni művelet befejezése után kiképzéssel és tanácsadással továbbra is támogatják az afgán biztonsági erőket.

A tanácskozáson a 28 vezérkari főnök támogatta azt a 2015-ös gyakorlatot is, amely során a NATO átszervezését élesben is letesztelik, ez jelzi, hogy a szövetség a műveletekről a műveleti készenlétre állt át. Az utolsó szekcióban a NATO katonai struktúrájának folyamatos felülvizsgálatára is kitértek a vezérkari főnökök – mondta Knud Bartels.

Benkő Tibor vezérezredes azt mondta: a Katonai Bizottság szombati ülésén a Magyar Honvédség valamennyi témában érintett volt. A vezérkari főnök kiemelte, hogy mindezek közül rendkívül fontos volt Afganisztán kérdése, ahol már több mint tíz éve szolgálnak magyar katonák. Az ázsiai országban a biztonsági erőket továbbra is segíteni kell, s ebben Magyarországnak is szerepet kell vállalnia. Hozzátette, hogy az itt felszabaduló erőket a Balkánra csoportosítják át; a balkáni térség biztonsága kiemelt fontosságú Magyarország számára – hangsúlyozta.

A vezérezredes kiemelte továbbá a szövetség Okos védelem programját, amelynek lényege, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben az országok erőiket felmérve és megosztva tudjanak hatékonyan együttműködni. Mint mondta: jó példája ennek a Pápai Bázisrepülőtér, ahol a honvédség 12 nemzet összefogásával működtet és tart fenn C–17-es stratégiai szállítógépeket. Benkő Tibor azt mondta: szeretnék, ha ezt a képességet a jövőben bővíteni is tudnák.

A Katonai Bizottság évente három alkalommal ülésezik a vezérkari főnökök részvételével, amikor megtárgyalják a NATO-műveleteket, és konszenzusos véleményen alapuló katonapolitikai tanáccsal látják el a NATO legfőbb politikai testületét, az Észak-atlanti Tanácsot. Két ülést a NATO parancsnokságán, Brüsszelben tartanak, egyet pedig valamely tagállam lát vendégül.

Litvánia felajánlására a következő Brüsszelen kívüli katonai bizottsági ülést 2014 szeptemberében Vilniusban rendezik meg.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.