Fónagy határozott lépést akar

Fónagy János nem tartaná szerencsésnek a tűzifaár hatósági körbe sorolását, a fatámogatás kiszélesítésével segítené a rászorulókat – írta a Népszabadság.

LR
2013. 09. 21. 4:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A lap szombati számában a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára hangsúlyozta, hogy az ügyben határozott lépés szükséges. Utalt arra, hogy a rezsicsökkentési bizottság számtalan állampolgári megkeresést kapott azzal kapcsolatban, hogy az áram, a távhő és a gáz mellett a fával és a szénnel fűtők kiadásait is csökkentsék. Ennek módjáról azonban még szakmai vita folyik – mondta. A maga részéről az államtitkár a szociális tűzifaprogram kiszélesítését támogatná, amelynek keretében a háromezer fő alatti településeken a rászorulók ingyen kapnak tűzifát.

Az erre elkülönített hatvanezer köbméter fának egyelőre csak kétharmada fogyott el – tette hozzá. Szerinte például a jogosult települések körét lehetne bővíteni, úgy, hogy a háromezres határt ötezerre emelnék.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.