Húszmilliós kártérítést követel a volt főrendőr

Őrizetbe vételéig visszamenőleg elmaradt béréért és egyéb juttatásaiért kártérítési pert indított a rendőrségi vesztegetési botrányban érintett egyik volt főrendőr.

TK
2013. 09. 11. 7:19
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A BRFK volt közrendvédelmi főosztályvezetője – aki ellen bűnszervezetben elkövetett vesztegetés miatt nyomoz a Központi Nyomozó Főügyészség – szerint jogtalanul és szabálytalanul bocsátották el, nem biztosították számára az ártatlanság vélelmét, és nem is indokolták kirúgását. A volt főrendőr összesen 20 millió forint kártérítést követel egykori munkaadójától.

A lap megjegyzi, hogy a rendőrségre (és a többi fegyveres szervezetre) vonatkozó szabályok lehetővé teszik a bűncselekménybe keveredett vagy más okból méltatlanná vált hivatásosok elbocsátását már azelőtt is, hogy ügyükben megszületne a jogerős ítélet. Ha utólag az derül ki, hogy az illető meggyanúsítása nem volt kellően megalapozott, a rendőrségnek ki kell fizetnie a jogtalanul kirúgott rendőr járandóságát és még némi „fájdalomdíjat” is – írta a Népszabadság.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.