Jelentősen csökken hétszáz gyógyszer ára

Csaknem hétszáz gyógyszer ára csökken átlagosan 13,5 százalékkal október 1-jével a legújabb gyártói vaklicit eredményeként.

TK
2013. 09. 12. 17:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tájékoztatás szerint 686 készítmény ára mérséklődik, jelentős lesz az árcsökkenés az altatók, a nyugtatók, a savlekötők és a fekély elleni gyógyszerek, valamint az antidepresszáns készítmények esetében. Csökken egyes asztma és epilepszia elleni szerek ára, és kevesebbet kell fizetni a csontbetegségek kezelésének gyógyszereire is.

Az úgynevezett vaklicites eljárást két éve vezették be a gyógyszertámogatásba való befogadásnál. Ennek lényege, hogy a gyógyszergyártók úgy licitálnak, hogy nem látják, mekkora összegért kínálják konkurenseik az egyes készítményeket, így nagyobb árverseny révén nagyobb árcsökkentés érhető el.

Egységes gyógyszerárakat vezetne be a Magyar Gyógyszerészeti Kamara. A Magyar Nemzetnek a kamara elnöke azt mondta, ez szakmailag is indokolt lenne, ráadásul a változással a betegek nagy része is egyetértene. Ugyanakkor garanciát szeretnének kapni a kormánytól arra, hogy az árrésbevételeik nem csökkennek.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.