Mállik a vakolat a Barlangvasút épületéről, a dodzsem bejárata az 1970-es éveket idézi, és sajnos a Vidámpark többi szerkezete sem tart már ki sokáig. A korábban Vurstliként, majd Angolparkként üzemelő intézmény a hazai szórakoztatóipar zászlóshajója volt, egészen a kilencvenes évekig. A szocializmus évtizedeiben sikk volt ide járni, a számítógépes, majd az internetes játékok korának beköszöntével azonban megváltoztak a nagyközönség szórakozási igényei.
A rendszerváltozás környékén a Vidámpark látogatóinak száma még sokszorosa volt a Fővárosi Állat- és Növénykertének. Utóbbi jelenleg egymillió érdeklődőt vonz évente, míg a szomszédban örülnek, ha a 300 ezret elérik.
A piac már évekkel ezelőtt bezárásra ítélte a Vidámparkot, a főváros azonban egy időre lélegeztetőgépre kapcsolta az intézményt – egészen idén szeptember 30-áig.
A közel hathektáros terület 175 év szórakoztatás után bezárja kapuit, de ez nem jelenti azt, hogy senki sem ül fel többé a hullámvasútra. A műemléki védettség alatt álló játékok, épületek – a hullámvasút mellett a lovas körhinta, a barlangvasút, a céllövölde egy része és a dodzsem tetőszerkezete – maradnak, és van rá esély, hogy az állatkert tovább üzemelteti őket. A többi matuzsálemet pályázati úton kívánja értékesíteni a Vidámpark. Az első kör eredménytelenül zárult, a második próbálkozás viszont információnk szerint sikerrel járhat.
A maga 11 hektárjával a Fővárosi Állat- és Növénykert az egyik legkisebb ilyen jellegű park Európában. A fővárosok közül Belgrád, Tirana és Szkopje rendelkezik kisebb területtel. A Vidámpark átvételével alaposan kibővül a tér. Az állatok a korábbi időszakhoz képest mintegy 60 százalékkal nagyobb helyen férnek majd el. A közel 6,5 hektáros növekedés nemcsak az ő életüket teszi kényelmesebbé, de új fajok érkezéséhez is lehetőséget teremt, emellett tovább terjeszkedhet az ausztrál és amerikai állatpopuláció.
A 147. évét taposó állatkert már 2010-ben is átvett egy kisebb területet szomszédjától a Fővárosi Nagycirkusz mögött. Itt most lovak, tevék legelésznek, és egy kisebb csoport tengerimalac hűsöl. A Vidámpark területére, melynek egy részét tulajdonképpen visszaveszi az állatkert, több ütemben költöznek be új lakói. Az első látogatók a tervek szerint 2014 tavaszának végén találkozhatnak velük először.