Szanyi Gyurcsányról: Hagyd ott a házastársadat, majd köpködj rá

A szocialisták örökös megmondóembere ismét megcélozta Gyurcsányék szívét, és telibe talált.

GB
2013. 09. 12. 13:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szanyi eddig is aktív életet élt a legnépszerűbb közösségi oldalon. Szerdai bejegyzése szűnni nem akaró kommentáradatot indított el. „Hagyd ott a házastársadat, majd köpködj rá éveken át, utána jelentkezz be nála vacsorára!” Az MSZP angyalföldi csillaga így foglalta össze a Demokratikus Koalíció utóbbi napokban érkezett reakcióját, melynek döntő többsége arra vonatkozott, hogy az MSZP Gyurcsányék jobbjának elutasításával az utolsó lehetőséget is elszalasztotta az Orbán-kormány leváltására.

A szoci politikus véleménye totálisan megosztotta kedvelőit és a baloldal többi szimpatizánsát. Volt, aki röviden úgy fogalmazott: „Orbán szeret most nagyon titeket, Tibi, sokat tettetek azért, hogy megtarthassa a hatalmát.” A Szanyi-fanatikusok és a gyurcsányisták szócsatájába a DK ifjúsági szervezetének vezetője, Szarvas Koppány Bendegúz is beszállt, természetesen a mundér becsületét védve. Akadt, aki megunva a vitát bulvár vizekre evezett, és Vadai Ágnes férjének románcát taglalta egy 27 éves DK-aktivistával.

Az egyik szocialista szimpatizáns szorgalmas pártként jellemezte az MSZP-t, és jelezte, a szocialisták farvizén senki ne evezzen be a Tisztelt Házba. „Én nem akarok senkit meggyőzni de egy biztos5 az mszp karakteres párttá vált Atilla vezetésével nem bohóckodnak, hanem dolgoznak. Az mszp hátán senki ne lovagoljon be érdemtelenül a parlamentbe.”

Szanyi végül megpróbálta rövidre zárni a diskurzust, és a gyurcsányisták platformjának korábbi távozását és az új korszak kezdetét firtatva azt írta, „a kiválás indokai mind kimerítik a köpködés kritériumait Nálunk az volt a korszakváltás, hogy a DK kivált a pártunkból.”

Az MSZP befejezte a szövetségkötési tárgyalásokat – mondta Tóbiás József szocialista frakcióvezető-helyettes kedden újságíróknak, miután kiderült, hogy az MSZP sem a Demokratikus Koalícióval, sem Fodor Gábor liberális pártjával nem köt választási megállapodást. Tóbiás József elmondta: a két kisebb párt teljesíthetetlen kéréseket fogalmazott meg. Az MTI kérdésére arról is beszélt, úgy ítélik meg, nem segítette volna Orbán Viktor leváltását, ha Gyurcsány Ferenc DK-elnök szerepel a szocialista párt listáján.

 

Gyurcsány Ferenc elmondta: az MSZP az általuk javasolt kilenc helyett négy, biztosan nem nyerhető választókerületet adott volna át a DK-nak, és minden 25. listás helyet. A helyzetet megalázónak nevező korábbi szocialista politikus arról is beszélt, hogy az MSZP-sek kifogásokat fogalmaztak meg a DK többi vezetője, így Molnár Csaba, Vadai Ágnes és Varju László ellen is.

 

Nincs kizárva, hogy az MSZP-vel sikertelenül zárult egyeztetések után a Gyurcsány Ferenc vezette Demorkatikus Koalíció (DK) együttműködési tárgyalásokat kezd a Fodor Gábor irányította Liberálisokkal – írta a Népszabadság csütörtökön.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.