Volt csokigyár, nincs csokigyár

Eltakarították a két évvel ezelőtt leégett salgótarjáni csokoládégyár romjait.

WL
2013. 09. 26. 11:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bodnár Benedek, a takarítással megbízott Salgótarjáni Városgazdálkodási Kft. ügyvezetője az MTI-vel közölte, 1100 köbméter bontási hulladékot hordtak el a Kemerovó-lakótelepről, amelynek közepén állt a gyár. Hozzátette: különválogattak húsz tonna veszélyes hulladékot, elsősorban palát és palatörmelékkel kevert építőanyagokat, ezeket a galgamácsai veszélyeshulladék-ártalmatlanítóba szállították.

Elmondta, az épület alatti talaj szennyezettségét a bontás közben és a végén is ellenőrizték, a laboratóriumi vizsgálatok nem mutattak ki szennyezést. Mivel a munkálatok befejeződtek, a lakótelepen patkányirtást is végeznek, a csokigyár égett alapanyagai miatt ugyanis elszaporodtak a rágcsálók – ismertette.

Székyné Sztrémi Melinda, Salgótarján polgármestere (Fidesz–KDNP) az MTI-nek azt mondta: ugyan nem önkormányzati tulajdonról van szó, de a felszámoló és a biztosító pere évekre is elhúzódhat, ezért döntöttek úgy, hogy a város költségvetéséből végezzék el a romeltakarítást. A felmerülő, csaknem hétmillió forintos költséget a felszámoló nyertes per esetén visszafizeti az önkormányzatnak – tette hozzá.

A salgótarjáni Lívia Csokoládégyár 2011. október 14-én égett le. A tűz martaléka lett a kiszállításra váró karácsonyi készlet, több tonna csokoládé-alapanyag, valamint a cég teljes dokumentációja. Mivel a tulajdonos az elhúzódó rendőrségi és tűzoltósági vizsgálat miatt nem jutott a biztosítási összeghez, s a hitelezői szorongatták, beszüntette a társaság tevékenységét. Időközben a vállalkozó elvesztette a cég fölötti irányítását is, idén januártól felszámoló rendelkezik a csokoládégyár vagyonával.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.