Egy rádiónak elege lett az erőszakos Dopemanből

A Helikon Rádió három zalai adója ezentúl nem játssza Dopeman dalait, mert a rapper hétvégi akciója az erőszakot és brutalitást emeli normává.

MNO
2013. 10. 01. 23:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Helikon Rádió igazgatója és szerkesztője közleményükben azt írták: Zala megye három adója, a Helikon Rádió (Keszthely, Nagykanizsa) és a Helikon Rádió Egerszeg (Zalaegerszeg) a jövőben nem játssza Dopeman dalait. „Megítélésünk szerint a rapper múlt hétvégi akciója túlmegy a közéleti szerepvállalás demokratikus normáin. Úgy véljük, egyetlen közéleti szereplő sem mutathat olyan példát, amely az erőszakot és a brutalitást emeli követhető és elfogadott mintává. Álláspontunk és döntésünk nem politikai természetű, kizárólag az erkölcs és a demokrácia szilárd talaján állva hoztuk meg” – zárul a közlemény.

Pityinger László erre a Facebookon reagált: „Zseniális, ahogy beindult a gépezet. Magyarországon először, igazi demokrataként a Zala megyei rádiók egyhangúlag betiltották a DopeMan dalok játszását...Nem, mintha eddig annyit játszották volna.”

Ismert: Közönséges, fenyegető hangnemű beszédekkel és performance-szal ünnepelte második születésnapját Bajnai Gordon szövetségese, a Szolidaritás Mozgalom a fővárosi Clark Ádám téren. A rendezvényen egy szobrot is állítottak, ami kommunista diktátorként ábrázolta Orbánt. A hungarocell szobornak elfűrészelték a lábát, majd ledöntötték, a fejét levágták és a színpadra vitték.

A rendezvényen a Dopeman néven ismert Pityinger László is fellépett, ahol ismét előadta a himnusz káromkodásokkal teli átdolgozását, valamint a „B... meg az Orbánt, b... meg a kormányt” – című darabját is. Pityinger a vasárnapi előadásán azonban kihagyta szerzeményéből a „B...meg az MSZP-t és a Gyurcsányt” sort, amit még egyébként 2011 őszén a Szabadság hídnál felállított Milla-színpadon nagy lelkesedéssel énekelt.

Pityinger ezt követően bele is rúgott a ledöntött szobor fejébe. A szobormaradványt az egyik demonstráló ököllel megütötte, volt olyan is, aki késsel vágott ki belőle egy darabot, és akadt, aki ráfeküdt. A szobor levágott fejét elvitték a szervezők a Szolidaritás központi székházába.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.