Fellebbezés Békéscsabán: Bajnaiék megint elhasaltak

A PM-nek már csak egy esélye van: pénteken a Gyulai Törvényszék döntésében reménykedhetnek.

2013. 10. 16. 10:06
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Beol.hu tájékoztatása szerint a területi bizottság helybenhagyta a helyi választási bizottság korábbi határozatát, mely szerint elutasították Kovács Katalin választási jegyzékbe vételét a november 10-i békéscsabai képviselő-választásra. A határozat szerint a háromfős grémium egyhangúlag döntött. A PM-nek már csak egy lehetősége van, pénteken a Gyulai Törvényszéken dönthetnek még úgy, hogy elfogadják őket, mint hivatalos jelölőszervezet.

Mint arról október 14-én beszámoltunk, elutasította a Magyar Szocialista Párt, az Együtt – A Korszakváltók Pártja, a Párbeszéd Magyarországért Párt, a Demokratikus Koalíció és a Liberálisok – Magyar Liberális Párt közös jelöltjének nyilvántartásba vételét a békéscsabai választási bizottság. Gojdárné Balázs Katalin elmondta, a PM a jelölőszervezetkénti nyilvántartási kérelmében nem a törvényi előírások szerint igazolta működését. A PM közjegyző által hitelesített, nem jogerős bírósági működési másolatot csatolt beadványához. A jogszabályok szerint azonban olyan működési igazolás kell, amelyet a választás kiírásának napját követő harminc munkanapon belül – ebben az esetben október 10-éig – állított ki a bíróság.

A Fidesz békéscsabai szervezete közleményben reagált a hírre: „Baján kiderült, hogy a bukott baloldal képtelen tisztességesen kampányolni, Békéscsabán pedig képtelen tisztességesen és törvényesen jelöltet állítani.” A közelgő, november 10-i békéscsabai időközi önkormányzati képviselő-választás kapcsán a helyi választási bizottság elutasította a baloldali közös jelölt nyilvántartásba vételét, mert egy a nyilvántartásban nem szereplő pártot is a jelölőszervezetek között tüntettek fel – említi a Fidesz rövid közleménye.

Karácsony Gergely, a PM képviselője a Hvg.hu-nak azt mondta: munkatársaik bagatell hibát vétettek, és mivel az utolsó pillanatban adták le a dokumentumot, illetve az ajánlószelvényeket is, a választási bizottságnak nem volt lehetősége hiánypótlásra kötelezni őket. A politikus a helyi választási bizottság jóhiszeműségét nem kérdőjelezte meg, hiszen a törvény szerint mást nem tehettek, mint hogy elutasítják a formailag hibás kérelmet.

A voksoláson eddig egyébként Alföldi Károlyt (független), Bíró Csaba Istvánt, a Fidesz–KDNP, Gajdos Lászlót, a Jobbik és Gál István Eleket, az LMP jelöltjét vették nyilvántartása. A jelöltállítás határideje október 11-e volt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.