Tart a több mint egy mázsás gránát szétszerelése a VIII. kerületi Orczy-parkban. Várhatóan 20 óra 30 perckor befejezik – ezt a tűzszerészek parancsnoka közölte az M1 híradójával. A robbanótest miatti kitelepítés érintette a Szent István kórház égési osztályát, valamint 500 ingatlan közel 1000 lakóját.
Az autósoknak a belváros felé a rendőrök a Hungária körutat, a Thököly-t és az Izabella utcát ajánlották.
Este 9 óráig végeznek a tűzszerészek – tudtuk meg. A Telepy utcába, egy iskolába viszik a kitelepített embereket. A történtek mintegy 500 lakóingatlant érintenek.
21.13-kor áthaladt az első metrószerelvény a tér alatt, ami ugyan ennél a megállónál nem állt meg, de utasokat szállított. Ez arra utalhat, hogy a beígért időpontra hatástalanították a bombát.
Két kisbusz, egy mátrai szeretetszolgálatos és egy tűzoltó azon tüsténkedik, hogy az elhárításban részt vevő rendőrök, polgárőrök, katasztrófavédők, tűzszerészek és készenlétisek forró teához és élelemhez jussanak a lassan télies hidegben. Az mno.hu információi szerint a szolgálatban lévők közül nem kevesen már eleve túlórában kezdték a bomba semlegesítésével kapcsolatos feladatok ellátását.
9.20-kor érkezett: feloldották az útzárat, a lakosság visszatérhet otthonaiba.
A gyújtószerkezet kiszerelésével hatástalanították az Orczy-parkban talált második világháborús gránátot a tűzszerészek csütörtök késő este. Minden korlátozást feloldottak – közölte Németh Zsohár Agnieszka, a honvédség kommunikációs tisztje fél tíz magasságában az MTI-vel.
Közlése szerint a szakemberek a 116 kilogrammos 203 milliméteres második világháborús szovjet betonromboló gránát gyújtószerkezetét a helyszínen semmisítették meg, ezt követően a robbanótestet elszállították a központi gyűjtőhelyre.
Korábban: az Orczy térnél talált második világháborús bomba miatt nem lehet megközelíteni a Nagyvárad teret egyik irányból sem. Az Üllői út a Telepy utca és a Vágóhíd utca között nem járható, lezárták a tértől az Orczy utat az Elnök utcáig és a Haller utcát a Balázs Béla utcáig.