Nagyon meg kellene változnia a világnak ahhoz, hogy összefogjunk a DK-val – mondta Karácsony Gergely, az Együtt–PM Szövetség politikusa szerdán a köztévének. Karácsony ezt Bajnai Gordon InfoRádióban elhangzott kijelentésére reagálta. Az Együtt–PM első embere kedden úgy fogalmazott, van olyan érv, amely miatt újragondolják az október végén szentesített egyezséget. Gyurcsány Ferenc Bajnainak szerdán azt írta: pártjának egyetlen különleges feltétele sincs.
„Indulunk a választásokon, képviseljük politikánkat, szavazóinkat. Ugyanakkor, ismerve a jelenlegi választási rendszert, együtt kell működjünk. Mi erre előfeltétel nélkül, méltányos módon, arányos képviselettel bármikor készen állunk. Akár holnap is. (...) Ha úgy gondolod, igyunk meg egy kávét, vagy egy pohár bort” – olvasható a levélben.
Az egykori LMP-s képviselő kijelentette, Bajnai nyilatkozatából nem egyértelműsíthető, hogy kiszélesítenék a megállapodást. Ennek okát abban látja, hogy nincs meg a kellő bizalom Gyurcsány Ferenc és pártja, a Demokratikus Koalíció (DK) iránt. Nagyon meg kellene változnia a világnak ahhoz, hogy összefogjunk a DK-val – tette hozzá Karácsony.
Mesterházy Attila is elképzelhetetlennek tartja, hogy megnyissák az októberben lezárt megállapodást, ugyanakkor tanácsadói máshogy látják a dolgot. Lendvai Ildikó többször hangoztatta, szükséges, hogy elmélyítsék és tartalommal töltsék meg az egyezséget, és ha kell, ki is szélesítsék azt, akár a DK-val is. Kovács László pedig a Hír TV-nek mondta el, szükség van Gyucsányékra a kormányváltáshoz.
Bárándy Gergely szocialista képviselő is osztotta a pártelnök álláspontját és kifejtette: ha Gyurcsány helyet kapna a megállapodásban, nem tudnának hitelesen az MSZP megújulásáról beszélni.
A Demokratikus Koalíció szóvivője szerint részükről feltétel nélküli volna az összefogás, csupán azt kérik, hogy méltányos, korrekt és az egész országra kiterjedő legyen az ellenzéki erők közötti megállapodás. Gréczy Zsolt szerint közös miniszterelnököt, közös egyéni jelölteket és közös listát kell állítaniuk.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!