A férfi hozzátette azt is, nem hitte, hogy a videó ekkora nyilvánosság kap majd, és ezzel ő bajba kerülhet. Mint mondta, ezután a tízezer forintot megkapta.
Kisléta polgármestere korábban már a Híradónak leszögezte: eskü alatt vallja, hogy ő soha senkinek nem ajánlott pénzt. A szereplőket ismerve viszont az a gyanúja, hogy pénzért mondták, amit mondtak. „Körülbelül ez egy újabb hamisítási botrány” – vélte Madácsi Imre.
A Híradó után, késő este az Együtt–PM Szövetség azt közölte: nyilvánosságra hozza a Kislétán készült vágatlan videofelvételt. Továbbra is kitartanak amellett, hogy aktivistájuk nem egy megrendezett, előre betanított jelenetet, hanem egy spontán beszélgetést rögzített. Állításuk szerint az aktivista kész állításait bíróság előtt is megismételni, és ugyanitt a vágatlan felvételt is bemutatja.
Ahogy a hamis bajai videót, a köztévé Híradója ezt a felvételt is megmutatta egy igazságügyi szakértőnek. Balla Gábor hangszakértő azt gyanítja, nem spontán beszélgetés zajlik a videón, hanem egy megrendezett jelenet. A szakértő szerint hozzáértő stáb készíthette, mert feltűnően jó a hangminősége, ezért biztos benne, hogy speciális mikrofont használtak. Olyan eszközökre volt szükség, amelyeket előre odavihettek és felszerelhettek a szereplőkre. „Ezt a felvételt meg lehetett oldani egy közelmikrofonozással, vagy egy csíptetős mikrofonnal, esetleg egy rejtett, másfajta mikrofonnal. Gyanús, hogy ez történhetett itt, mert csak így lehet elérni ilyen jó hangminőséget” – állapította meg Balla Gábor.
A szakértői vélemény alapján Bajnai Gordon stábjának előre fel kellett készülnie arra, hogy riportot készít a helyszínen. Az Együtt-PM közleménye szerint ez valóban így is volt: „aktivistánk a kislétai temetőbe érkező Bajnai Gordont várta, aki a romák elleni sorozatgyilkosság helyi áldozatának sírjára kívánt virágot helyezni. Ezt az eseményt dokumentálandó volt jelen egy készenlétbe helyezett, jó minőségű kamera”, és mire a videón szereplő közmunkás megérkezett, az aktivistának pont sikerült a nála levő puskamikrofont és a kamera mikrofonját is beállítania. Az aktivista – akinek kiléte saját kérésére homályban marad – egyébként operatőrként dolgozik, ő szokta dokumentálni Bajnai egyéb szerepléseit is.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!