„Mentálisan megzakkant bolsi-milliárdos” – kire gondolt Szanyi?

Szanyi Tibor szerint egy ilyen emberrel nem lehet normális jövőt építeni. Vajon kit nem nevezett néven?

VZ
2013. 11. 15. 10:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az erős kijelentéseiről ismert, Facebookon igen aktív MSZP-s képviselő az üzenőfalán kialakuló vitában írta le a fenti mondatot. A komment apropója az volt, hogy Szanyi részt vett az SPD – azaz a Német Szociáldemokrata Párt – lipcsei kongresszusán, ahonnan időről időre bejelentkezett a közösségi oldalon.

Egy tudósító jellegű posztjában leírta: „a »főnök« azt mondta (utalva az SPD újraválasztott elnökére), hogy amit a szabad demokraták csinálnak, az nem jó Németországnak.” Egyik követőjével kialakult párbeszédében már aktuálpolitikai utalást is tett: párhuzamot vont az SZDSZ és a Demokratikus Koalíció között, követőjével pedig megegyeztek abban, hogy ma Magyarországon a „szabad demokraták” (ti. akik kárt okoznak az országnak) azok, akik „a legjobban erőltetik az összefogást”. Őket Szanyi egyszerűen csak összefogásos trolloknak nevezte, jelezve: ők szintén igen kártékonyak, követője pedig egy Gyurcsány Ferenc-portréval tette egyértelművé, hogy kire is gondolt pontosan, hozzátéve, hogy a volt miniszterelnök az MSZP „legnagyobb tragédiája”, aki nem fog leállni.

Egy későbbi, szintén ez alatt a poszt alatt zajló beszélgetésben Szanyi egy másik követője a poszt mondanivalóját – „amit a szabad demokraták csinálnak, az nem jó Németországnak” – kiegészítette azzal, hogy „Magyarországnak sem”, amire Szanyi így reagált: „Mondjuk ki: egy mentálisan megzakkant bolsi-milliárdossal nem lehet normális jövőt építeni!”. Nyíltan azonban sem ebben a kommentben, sem később nem egyértelműsítette, kit nem nevezett néven.

 

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.