„Szó sincs időhúzásról”

A Komondor Kft. azt közölte pénteken, nem időt húz azzal, hogy nem adja át a józsefvárosi piac területét.

NT
2013. 11. 22. 13:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A közlemény szerint soha nem vonták kétségbe a piac bezárására vonatkozó döntést, ugyanakkor jogellenesnek tartják a bérleti szerződés felmondására vonatkozó közokiratot. Álláspontjuk szerint a dokumentum azért jogellenes, mert arra hivatkozik, hogy a területet akkor is át kell adniuk, ha a felmondás érvénytelensége miatt pert indítanak.

A Komondor Kft. jelezte, erről a MÁV-ot és az eljáró közjegyzőt is tájékoztatták, de nem kaptak választ. Azt írták, hogy ők megadták a lehetőséget a helyzet elkerülésére a vasúttársaságnak, de nem élt vele. A cég visszautasította, hogy időhúzásról lenne szó és félrevezetőnek nevezte, ha valaki mást állít. Jogkövető magatartást tanúsítanak – tették hozzá.

A MÁV Zrt. közben megindította a végrehajtási eljárást pénteken a Komondor Kft.-vel szemben a józsefvárosi piac területének visszaszerzésére a vasúttársaság pénteki, a távirati irodához eljuttatott közleménye szerint.

A MÁV június 17-én mondta fel a józsefvárosi piac üzemeltetője, a Komondor Kft. bérleti szerződését, és a felmondást 18-án, postai úton kézbesítette a közjegyző a bérlőnek. Az üzemeltetővel kötött szerződéshez 150 napos felmondási idő kapcsolódik, így az üzemeltetőnek ebben a hónapban kell kiürítve, eredeti állapotában visszaadnia a Kőbányai úti Négy Tigris piac által használt területet. A MÁV csütörtöktől semmisnek tekinti a józsefvárosi piac bérleti szerződését, és jelezte, a Komondor Kft. mostantól jogcím nélkül használja a területet.

Sigulinszki Tibor, a vasúttársaság szóvivője csütörtökön a helyszínen azt közölte, a közművek elzárásával próbálják rábírni a albérlőket, hogy költözzenek el. A Komondor Kft. a mai napig is köt – jogellenesen – bérleti szerződést, ezzel megtéveszti az árusokat – jelentette ki.

Kocsis Máté (Fidesz–KDNP), Józsefváros polgármestere csütörtökön azt mondta, néhány hetet nyerhetnek a bérlők azzal, hogy megtámadták a bíróságon a bérleti szerződés felmondását, de a bezárásról szóló döntésen ez nem változtat.

Hangsúlyozta: a Négy Tigris piacon senki nem volt biztonságban, a kispénzűeket becsapták és a statisztikák szerint is számos bűncselekmény történt a területen, ezért kezdeményezte a VIII. kerületi önkormányzat a piac bezárását. Szólt arról is, hogy a józsefvárosi önkormányzatnak nincs jogosítványa eljárni az ügyben, a jogvitában nem érintett, de abban érdekelt, hogy a piac mielőbb bezárjon.

A VIII. kerületi önkormányzat több mint négymilliárd forint értékű fejlesztést tervez a területen. Sportpályákat mintegy 12 ezer négyzetméteren alakítanának ki, egyebek között füves focipályát, tenisz- és strandröplabdapályát, valamint mászófalat építenének. A létesítmény évente csaknem 122 millió forint nyereséget termelhet.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.