A CBA feljelenti az Együtt–PM-et

Visszautasítják a céggel, illetve partnereivel szemben megfogalmazott, „rosszindulatú, minden alapot nélkülöző” feltételezéseket.

BL
2013. 12. 03. 19:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kereskedelmi társaság Juhász Péternek, az Együtt–PM társelnökének keddi, a szövetség sajtótájékoztatóján elhangzott kijelentésére reagált, amely szerint erős a gyanú, hogy a „NAV-os ügy a CBA-ról szól”, amely cég „kőkemény Fidesz-támogató”.

Fodor Attila közölte: tudomásuk szerint a CBA egyetlen tagjával, franchise vállalkozásával szemben sem nyomoz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), illetve adócsalás miatt bírósági ítélet sem született adócsalás miatt, a Győr-Moson-Sopron megyei partnerükkel a Delikát Kft.-vel szemben sem.

Tapasztalataik szerint hálózatuk valamennyi vállalkozásánál folyamatos ellenőrzéseket tart az adóhivatal, ami azt mutatja, hogy egyik társaságuk sem mentesül a hatósági vizsgálatok alól. „Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy tagjaink, franchise partnereink a mindenkori törvényi, jogszabályi előírások szerint folytassák tevékenységüket. Az Együtt–PM-mel szemben a nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétsége miatt feljelentést teszünk” – közölte a kommunikációs igazgató.

Juhász Péter keddi sajtótájékoztatóján úgy vélekedett, felmerül a kérdés, hogy mentesülhetnek-e azok a vállalkozások az adóvizsgálatok alól, amelyek támogatják a kormánypártokat. Sajtóhírek szerint ugyanis – folytatta – korábban eljárás indult egy Győr-Moson-Sopron megyei CBA-hoz köthető cég ellen 3,5 milliárd forintos áfacsalás miatt. Az ott megismert „modell pedig kísértetiesen hasonlít” a Horváth András volt adóhatósági munkatárs által ismertetett adócsalási módszerhez.

Horváth András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal volt munkatársa november elején tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy nagyobb hazai cégek és multik évente több mint ezermilliárd forint értékben csalnak adót, amihez kormányzati körök támogatásával az adóhatóság is asszisztál.

Horváth András kijelentései miatt a NAV azóta hivatali visszaélés és jogosulatlan adatkezelés gyanúja, valamint rágalmazás miatt is feljelentést tett.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.