Az avatási ünnepségen Kövér László és Balogh Miklós, a Reneszánsz Kőfaragó Zrt. vezérigazgatója vágta át a nemzeti szín szalagot az épület déli oldalán, az egyes kapunál. Ezzel több mint kilencven éve tartó felújítás zárult le. Kövér László úgy fogalmazott, „ami tegnap még remény, terv volt, az mára valóság, ezért alappal bízhatunk abban is, hogy a magyar állam 2010 óta tartó teljes átépítése munkálata nem ért véget”.
Úgy folytatta: „a képzeletbeli munkaállványok még a helyükön vannak, de a közeljövőben maga a magyar állam intézménye, szervezete és a működése az Országház épületéhez hasonlóan újjászületik a magyar emberek javára, akaratából, hitéből és erőfeszítéseiből”. Utalt arra is, hogy néhány hónapon belül a Kossuth téren is befejeződnek az építési munkálatok.
Az Országgyűlés elnöke elmondta, ott vágták át a nemzeti szalagot és avatták fel ezzel a homlokzatot, ahol majd 120 évvel korábban az Országház bokrétaünnepségét tartották. Mint mondta, 1894-ben „született” meg az Országház, ez a nap pedig az Országgyűlés épülete újjászületésének napja.
Kövér László szerint az épület a magyar történelmi sors jelképe is, az Országház építése pedig több mint egy szerződéses munka, és az több mint egy munkahely. Hozzátette, a Duna partján lévő országházi falak tanúi voltak a XX. század magyar történelmének: „láttak országvesztő diktatúrákat és országépítő erőfeszítéseket, láttak bombázást, gyilkos sortüzet, látták magyar emberek kiontott vérét és láttak sok százezer magyar polgárt, aki hisz a demokráciában”.
Megjegyezte, ezek a falak tanúskodni fognak a jövőbeni magyar századokról is. Kitért arra, hogy a Reneszánsz Zrt. és jogelődje, az Állami Kőfaragó Vállalat hosszú évtizedek alatt kicserélte az épület kőelemeinek 75 százalékát, gyakorlatilag újjáépítették az Országház épületét a 2014 tavaszára vállalt határidő előtt. Köszönetet mondott a cég dolgozóinak és a magyar adófizetőknek, akiknek adóforintjai nélkül nem születhetett volna újjá az épület.
Kövér László úgy értékelte, az épület felújításával a Reneszánsz Zrt. egy új minőséget, az országházi minőséget teremtette meg, és megerősítette a létező legnagyobb hazai hozzáadott értéket, a magyar önbecsülést és önbizalmat.














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!