Bajnai nem tör Tarlós székére

Az Együtt–PM Szövetség vezetője álhírnek minősítette, hogy főpolgármester-jelöltként indulna.

GB
2013. 12. 03. 16:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az elmúlt napokban a Hvg.hu írt arról: háttértárgyalásokon felvetődött, hogy jövőre Bajnai Gordon indulhatna a főpolgármesteri posztért. A Népszabadság pedig arról számolt be, a Fideszben is számolnak ezzel a lehetőséggel, ezért esik egyre több szó arról, hogy átalakítják az önkormányzati rendszert és eltörlik a közvetlen főpolgármester-választást.

Bajnai Gordon az esetleges főpolgármester-jelöltségéről szóló értesüléseket álhírnek minősítette, terjesztésük szerinte csak a kormányoldalnak érdeke. „Az Orbán-rezsim csak szeretné, ha az ellenzék B tervekkel foglalkozna, a valóság ezzel szemben az, hogy az Együtt–PM Szövetség az A terv végrehajtásáért dolgozik, azért, hogy Orbán Viktort 2014 tavaszán elküldjük a hatalomból és utána jó kormányzással helyrehozzuk, amit a Fidesz tönkretett” – közölte.

Bajnai Gordon hozzátette, kormányzásra készül, az pedig, hogy főpolgármester-jelölt legyen, egyetlen háttérbeszélgetésen, politikai egyeztetésen sem hangzott el, „ez a kérdés ma nincs napirenden”. Ugyanakkor az Együtt–PM ragaszkodik ahhoz, hogy a budapestiek továbbra is közvetlenül választhassák meg a főpolgármestert.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.