Béremeléssel startol az életpályamodell

Közel százezer embernek emelkedik a fizetése márciustól. A kormány elkezdi a szociális életpályamodell kidolgozását.

PR
2013. 12. 14. 14:59
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Balog Zoltán elmondta, az ágazati bérpótlék összege személyenként 5-11 százalékos béremelést jelent, ami havi 6-17 ezer forinttal emeli meg a szociális, a gyermekvédelmi és gyermekjóléti területen dolgozók fizetését. A kormány 9,2 milliárd forintot különített el az ágazati béremelésre – tette hozzá.

Balog Zoltán elmondta: a szociális szférát érintő életpályamodellt kell kidolgozniuk, annak első lépése a béremelés. Ez összesen mintegy 73 ezer szakdolgozót és körülbelül 20 ezer technikai munkatársat jelent. A magasabb összeget először jövő márciusban kapják majd meg, de visszamenőleg, tehát az már a januári bérükre is vonatkozik.

Az életpályarendszer teljes kialakításához munkacsoportot hoznak létre, amelynek elnöke Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális és családügyért felelős államtitkára. A szociális, gyerekjóléti és gyerekvédelmi ágazatban dolgozók közül külön kiemelte a miniszter a hagyományos nevelőszülőket, akik most már foglalkoztatási jogviszonyban vannak. Támogatásuk pedig egy átlagos szükségletű gyerek esetén mintegy 36 ezer forint, amit még további összegek is kiegészíthetnek – tette hozzá Balog Zoltán.

Soltész Miklós a mostani döntés hátterének lépései között említette, hogy megállították a normatívák csökkenését, elhatárolták az alap- és a szakellátásokat, de erősítik 2014-től a hozzátartozók otthoni ápolását is, és bevezetik például a kiemelt ápolási díjat, amelynek összege csaknem 50 ezer forint. Az államtitkár egyúttal megjegyezte, a kormányzati átalakítások bevezetésével erősödött ez az ágazat.

Fidesz képviselői minden támogatást megadnak a törvényhozásban a szociális dolgozók béremelésének végrehajtásához és az életpályamodell bevezetéséhez – közölte a Fidesz szóvivője szombaton. Hoppál Péter közlése szerint az intézkedéssel egyúttal megbecsülésüket is kifejezik a szociális dolgozók iránt azok mindennapi áldozatos munkájáért.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.