A vezérőrnagy hangsúlyozta, amellett, hogy az új szabályozás rendet tesz az alapkérdésekben, olyan kockázatkezelési és elemzési rendszert épít be, amelyben egységes sztenderd alapján mérik fel a fogvatartottak szükségleteit, a veszélyforrásokat, valamint a társadalomba való visszailleszkedési hajlandóságukat. Általános célkitűzés a büntetés-végrehajtási feladatok jogszerű és szakszerű teljesítése.
Csóti kijelentette: a joghátrány érvényesítése mellett valamennyi célkitűzés és feladat a visszailleszkedést szolgálja, a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek esetében pedig azt, hogy biztonságos és humánus körülményeket teremtsenek számukra. Szólt arról is, hogy a három végrehajtási fokozat – fogház, börtön, fegyház – rendszerén belül kialakítanak három úgynevezett rezsimet: a fogvatartott egy „általános rezsimbe” osztva munkája, magatartása, valamint szakmai előírások alapján kerülhet enyhébb vagy szigorúbb feltételeket tartalmazó rezsimbe. A mozgásával, munkáltatásával kapcsolatos feltételeket az határozza meg, milyen rezsimbe tartozik. A speciális csoportokról szólva azt mondta: megerősítik a gyógyító-nevelő, valamint a kábítószer-prevenciós részlegeket, de kiemelt hangsúlyt kell kapniuk az időskorú fogvatartottaknak is.
Csóti kiemelt feladatnak nevezte a foglalkoztatást, mint mondta, szakmailag is jogos igény, hogy a fogvatartottak lehetőség szerint dolgozzanak, a visszailleszkedés érdekében megismerkedjenek a munka világával. Hozzátette: nem ritka az, hogy az intézetekbe olyanok kerülnek be, akik nemhogy nem dolgoztak korábban, de a szüleiket sem látták dolgozni. Ismertetése szerint amíg 2010-ben 5641 fogvatartott dolgozott és 6 milliárd forint termelési értéket állított elő 424 millió forint nyereséggel, addig 2012-ben már 6781-en dolgoztak, az általuk megtermelt javak összege 11,3 milliárd forint volt, és 1,4 milliárd forint nyereséget értek el. Ez évre a foglalkoztatás 5 százalékos növelését tűzték ki célul, ami szerinte teljesülni fog.
Hangsúlyozta: minden forintot új munkahelyek létesítésére fordítanak, tavaly például 1,7 milliárd forint értékben tudtak saját beruházást végrehajtani. Baracskán 10 ezer ember ellátására alkalmas pékséget létesítettek, amely 50 kilométeres körzetben minden intézetet ellát kenyérrel és pékáruval, sőt az intézeteken kívül is értékesít. Ehhez a fogvatartottak számára OKJ-s képzés is párosult, így majdani szabadulásuk után szakmai végzettséggel is rendelkeznek. Ezzel összefüggésben a harmadik kiemelt feladatnak a belső ellátást nevezte: amit a büntetés-végrehajtás cégei előállítanak, azt a börtönökben használják fel. Kiemelte, hogy Állampusztán az idén korszerű baromfi-feldolgozó üzemet adtak át, amely valamennyi büntetés-végrehajtási intézetet ellátja.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!