Nyers Rezső – egyebek mellett – 1960 és 1962 között pénzügyminiszteri posztot töltött be, az MSZMP Központi Bizottságának évtizedekig, Politikai Bizottságának több évig volt a tagja, a rendszerváltás előtt közvetlenül pedig az állampárt elnöke is volt.
A Hír TV hétfőn arról számolt be, hogy elbukta kommunistanyugdíj-pótlékát Nyers Rezső, aki vitatta, hogy érdemtelenné vált volna a pluszpénzre.
Póta Péter, a Fővárosi Törvényszék szóvivője kedden az MTI megkeresésére azt közölte, hogy a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon „Ny. Rezső” közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránt indított pert a KIM ellen.
A bíróság Ny. Rezső keresetét elutasította, és arra kötelezte, hogy 15 napon belül fizessen meg a KIM-nek 30 ezer forint perköltséget. Az ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs.
A jogszabály szerint a pótlékokat azoktól – illetve azok özvegyétől – vonják meg, akik 1945 és 1949 között közreműködtek a demokratikus államberendezkedés felszámolásában; szerepet játszottak az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésében vagy az azt követő megtorlásokban, illetve 1948 és 1990. május 1. között titkosszolgálati tevékenységet folytattak.
A Fővárosi Törvényszék szóvivője az MTI kérdésére azt is közölte kedden, hogy a közigazgatási és igazságügyi miniszter által hozott határozat felülvizsgálata tárgyában a bíróságra tíz keresetlevél érkezett, és egy kivételével már valamennyi peres eljárás lezárult. Három esetben elutasították a felperes keresetlevelét, négyben a felperes elállása nyomán megszüntették az eljárást, egy keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül elutasítottak, egy eljárás pedig a felperes halála miatt félbeszakadt – írta Póta Péter.