Ferenc pápával misézett együtt Kozma Imre atya

„Imádkozzunk egymásért, és osszuk meg a terheinket!” – ezt üzente Ferenc pápa, aki Kozma Imrével misézett.

A szentmise után volt lehetőség arra, hogy köszöntsük a szentatyát. Elég sok ajándékot hoztam, Máltai és Irgalmasrendi ajándékokat. Nagy gondban voltam, mivel is kezdjem, mit tudok először a kezembe venni. Egy aprócska egytizedes szentolvasót vettem elő, és megmutattam neki, ez is egy máltai produktum, ezt osztogatjuk a híveknek, és nagyon sokan örömmel fogadják el. A feltétellel csupán annyi, hogy naponta elimádkozzák ezt az egytizedet. A pápa nagy örömmel hallgatta. Amikor a mondandóm vége felé jártam, az imádságra reflektált, és azt mondta: „Imádkozzunk egymásért és osszuk meg a terheinket!” Számomra ez volt az ő üzenete: imádkozzunk egymásért és hordozzuk együtt a terheket. Azt hiszem, nyugodtan mondhatom: az emberiség terheit. Amikor ez a pár szó elhangzott közöttünk, folytattam az ajándékokkal, többek között egy Máltai könyvvel és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat jelvényével, a nyolcágú csillagkereszttel. Elmondtam, hogy ezt viselik mezükön a székesfehérvári labdarúgócsapat tagjai és sok száz kisgyerek. Vittem róluk egy fotót, szenzációs impresszionáló képet. Amikor megmutattam neki, elmosolyodott. E pillanatban jelent meg arcán először az oly megszokott, kedves mosolya. Azt mondta: „a jövő!” – mesélte Kozma Imre atya.

„Büszkék és boldogok lehetünk, hogy mi a Máltaiak kötelékében és az Irgalmasrendiek szeretett közösségében azokat a feladatokat végezzük, amelyet a szentatya is elénk állít küldetésként. Nem véletlen a Máltaiak és az Irgalmasoknak a küldetése. Az élet ütőerén tartjuk a kezünket. Közünk van egymáshoz akkor is, ha szegény vagy ha beteg valaki, sőt elsősorban akkor kell leginkább egymásra figyelni, hiszen a legkiszolgáltatottabb ember a beteg ember. Így ha helyt állunk, akkor valóban megtörténik, amit a szentatya is kért: részben átvesszük azokat a terheket, amelyek az egyház terheinek is kell lenniük. Ezek olyan feladatok, amelyeket a társadalomnak is vállalnia kell, mert ezek társadalmi kérdések. Nekünk krisztusi a küldetésünk, és Krisztus pontosan oda küld bennünket, ahol ő tartózkodik. Ő maga mondta, hogy a kicsinyekben a szegényekben mindig megtalálhatjuk. Azaz nem kell keresni Jézust, mert ő elárulta, hova menjünk és hol találhatjuk meg.

Csodálatos élmény volt a számomra. Mi Krisztus követségében járunk el, mint minden hívő ember –, de ahogy ezen a szentmisén a szentatya mellett álltam, és a búcsúzáskor azt mondta, hogy imádkozzunk egymásért és hordozzuk a közös terhünket, akkor arra is gondoltam: most már annak az embernek az üzenete is meghatározza az utamat, az utunkat, aki valóban felismerte, hogy ezen a közös úton közös terheink vannak. És közös örömeink csak akkor lesznek, ha ezeket a közös feladatokat valóban elvállaljuk.”