Gyurcsányék kizárnak néhány „toroczkais” párttagot

Többen is Toroczkai Lászlót támogatták Ásotthalmon. Most bűnhődhetnek.

GB
2013. 12. 17. 18:22
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Csongrád megyei Ásotthalmon vasárnap tartottak időközi polgármester-választást, amelyet a függetlenként induló Toroczkai László, a Jobbik megyei önkormányzati képviselője, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnöke nyert. A Magyar Narancs online-nak korábban nyilatkozott a DK helyi szervezetének egyik tagja, aki azt mondta, hogy ők Toroczkai Lászlót támogatják. A kijelentéstől a Demokratikus Koalíció vezető politikusai többször is elhatárolódtak.

Gyurcsány Ferenc egy keddi sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre azt mondta, arra számít, hogy az érintetteket kizárják a pártból. Hozzátette, az ügyben induló etikai eljárás részleteit nem ismeri.

A DK sajtóirodája az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta, hogy a párt etikai bizottsága kedden megindította az eljárást annak a tagjuknak az ügyében, aki a nyilvánosság előtt a település időközi választásának kampányában Toroczkai László megválasztása mellett érvelt.

A bizottság következő ülésére meghívja az érintett tagot, és az összes körülmény figyelembevételével döntést fog hozni – közölték.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.