Kétmilliárdos károkozással vádolják Kocsis Istvánt

Bűnszervezetben elkövetett sikkasztás és hűtlen kezelés miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség.

GB
2013. 12. 02. 19:59
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az M1 Híradóban elhangzottak szerint Kocsis Istvánt egy horvátországi szállodabérlés és egy ciprusi offshore céggel kötött vagyonkezelői szerződés miatt állítják bíróság elé. Az ügyészség szerint a két ügylet több mint kétmilliárd forint kárt okozott az MVM-nek.

A híradás szerint három és fél millió euróért (egymilliárd forint) bérelt ki egy horvátországi szállodát 2007 októberében az MVM egyik leányvállalata. A huszonöt évre kötött bérleti szerződést néhány hónap múlva közös megegyezéssel felbontották. Az előre átutalt bérleti díjat azonban a tulajdonos, egy brit bejegyzésű, offshore hátterű cég nem fizette vissza. Egy ciprusi, szintén offshore céggel biztosíték nélkül kötött vagyonkezelői szerződés pedig másfél milliárd forint kárt okozott az MVM-nek.

Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője a Híradónak úgy nyilatkozott, hogy az ügyben az MVM volt vezérigazgatójával és három társával szemben bűnszervezetben elkövetett hűtlen kezelés és sikkasztás és más bűncselekmények miatt emeltek vádat. A Híradóban azt mondták, hogy a vádlottak között van Kocsis István egykori tanácsadója, a Horn-kormánynak titkosszolgálati lehallgatóberendezéseket szállító Szász András vállalkozó, valamint az MVM horvátországi leányvállalatának volt igazgatója is. Bíróság elé kell állnia Kocsis István feleségének is, akit pénzmosással és orgazdasággal vádolnak – tették hozzá.

Felidézték, hogy Kocsis István és hat társa ellen már folyik egy eljárás a Kaposvári Törvényszéken. A vád szerint 2006 és 2008 között indokolatlan szerződésekkel és felesleges befektetésekkel több mint 15 milliárd forint kárt okoztak az MVM-nek.

Kemenes Csaba, az MVM ügyvédje a Híradónak korábban azt mondta, a büntetőeljárás az MVM belső vizsgálata, majd feljelentése alapján indult. A nyomozásban az MVM ezen túlmenően is mindenben együttműködött a hatóságokkal, és a továbbiakban is így fog eljárni – tette hozzá. Kocsis István ellen a rendőrség is folytat büntetőeljárást a BKV vezérigazgatójaként aláírt egyes megbízási szerződések miatt. Abban az eljárásban is hűtlen kezeléssel gyanúsítják.

A Híradó kereste Kocsis Istvánt, de nem sikerült elérnie, ügyvédje pedig azt mondta, nyilatkozatra nincs felhatalmazása.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.