Kocsis Máté: A hatóságok teszik a dolgukat

A Fidesz szerint Horváth Andrásnak minden bizonyítékot át kellene adnia a hatóságnak.

KG
2013. 12. 19. 17:22
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kocsis Máté, a kormánypárt kommunikációs igazgatója ezt azzal kapcsolatban mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján, hogy a rendőrök házkutatást tartottak Horváth Andrásnál, aki szerint nagyobb hazai cégek és multik évente több mint ezermilliárd forint értékben csalnak adót.

A Fidesz mindig is arra kérte Horváth Andrást, tárja fel dokumentumait, álljon a hatóságok rendelkezésére, és adja át nekik a nála lévő konkrét bizonyítékokat, ha már a nyilvánosságnak vagy politikusoknak nem mutatja meg – mondta Kocsis. Hozzátette, a nyomozóhatóságok szintén egyetlen dolgot tehetnek, hogy eljárnak az ügyben, „ez történik éppen most”.

Az Origo beszámolója szerint a Legfőbb Ügyészség Markó utcai épülete előtt nagyjából 100-150 ember gyűlt össze egy civil csoportosulás által szervezett szimpátiatüntetésen. A demonstrálók később a NAV központi irodájához vonultak, amiért csütörtökön házkutatást tartottak Horváth Andrásnál.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.