Lezsák: Meg kell erősíteni a kapcsolatokat

Lezsák Sándor fontosnak tartja a kormány keleti nyitás politikáját.

PR
2013. 12. 14. 19:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Országgyűlés alelnöke szombaton a Lakiteleki Népfőiskola Keleti Nyitás Kollégiumának hallgatói előtt azt mondta: Magyarország kötődése az ázsiai népekhez számos feladatot is jelent. A Lakiteleki Népfőiskola alapítója bejelentette: az intézmény és a mongol nagykövetség hamarosan együttműködési megállapodást köt, amelynek keretében Közép-Európában tanuló mongol diákokat fogadnak, műfordító tábort szerveznek, és a tervek között szerepel a mongol nyelv oktatása is. Lezsák Sándor a további kapcsolatépítés egyik elemének nevezte az egykor Magyarországon tanult mongol diákok meghívását is.

Gandi Tugszdzsargal, Mongólia magyarországi nagykövete arról beszélt, hogy országa, amelyben szinte a magyar átalakulással egy időben, és vértelenül történt meg a rendszerváltás a 90-es évek elején, óriási gazdasági lehetőséget jelent a magyar vállalkozások számára. Közölte, az 1,6 millió négyzetkilométer nagyságú, 3 millió lakosú Mongólia a nomád állattenyésztő viszonyok közül kilépve rohamléptekben válik ipari országgá. A GDP-növekedés 2012-ben meghaladta a 15 százalékot, ebben az évben is jóval 10 százalék felett lesz, viszont 2015-re és 2016-ra 16-17 százalékos növekedésre számítanak.

Magyarország és Mongólia kereskedelmi kapcsolata megfogalmazása szerint „pangásban van”, mert az ázsiai ország több mint 120 kereskedelmi partnere között Magyarország csak a 44., ami az egykori közös KGST-tagság után óriási hanyatlást jelent. Gandi Tugszdzsargal ennek ellenére optimistán látja a két ország jövőbeni együttműködését, ezért üdvözli a jelenlegi kormány keleti nyitás politikáját. A magyarországi egyetemeken tanuló, növekvő számú mongol diák hidat képezhet a két ország között – tette hozzá.

Csicsmann László, a Corvinus Egyetem Társadalomtudományi Karának docense Keleti nyitás és a Közel-Kelet címmel tartott előadásában kiemelte: a jelenlegi kormány keleti nyitás politikája válasz a gazdasági válságra, mert a „globális nyitás és a keleti nyitás kiegészítik egymást”. Ismertette: 2010-hez képest 2012-re Szaúd-Arábiába csaknem a duplájára nőtt a magyar export, de ez a tendencia jellemzi a Közel-Kelet több országával folyó kereskedelmet is.

A Keleti Nyitás Kollégium 2013 márciusában indult a Lakiteleki Népfőiskolán. A kollégium két és fél évig tart, évente 4-5 hétvégén vannak előadások. A hallgatók különböző témakörökben hallgatnak meg előadókat, kutatási eredményeket ismernek meg. Többségük két-három nyelvvizsgával, több diplomával rendelkezik, kiemelten érdekli őket a keleti népek kultúrája, gazdasága, az ottani politikai változások.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.