Sok rabló nyergelt át a trafikok kirablására

Az idén a nemzeti dohányboltok voltak a „piti rablók” leginkább kedvelt célpontjai – írja a Népszabadság.

MD
2013. 12. 27. 11:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Német Ferenc, a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara elnöke szerint ennek nagyon is kézenfekvő oka van. A trafikok jelentős hányadának vezetője, tulajdonosa még nem elég gyakorlott, nem ismeri kellőképpen az üzlet működtetésével együtt járó veszélyeket, s új üzletekről lévén szó, sok helyen még sem idő, sem pénz nem volt megfelelő riasztóberendezések telepítésére.

Az is vonzóvá teszi a dohányboltokat, hogy a vonatkozó jogszabályok alapján viszonylag magasnak tűnhet a jövedelmezőségük, amit a rablók úgy is értelmezhetnek, hogy hatalmas bevételeket találhatnak a kasszában. A támadókat az sem érdekli, ha a helyiségben biztonsági kamera működik, számos rablót épp az általa kifosztott üzlet kameráinak a felvételei alapján azonosítottak és fogtak el.

Német Ferenc szerint a sorozatos lebukások, s a dohányboltok védelmi képességeinek javulása idővel véget vet a trafikrablások „divatjának”, s a dohányárusító helyek veszélyeztetettsége nem lesz nagyobb, mint amennyit tényleges forgalmuk, védettségük indokol.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.