Százmilliárdokkal több marad a családok zsebében

A Fidesz szerint számos pozitív változást hoz 2014 a családok és a bérből, fizetésből élők számára.

MD
2013. 12. 27. 13:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hoppál Péter, a Fidesz szóvivője pénteken Budapesten sajtótájékoztatón elmondta, a négy éve bevezetett családi adórendszer bebizonyította, hogy képes megerősíteni a családokat, ezért kiszélesítik ezt a fajta adózási módot. Január elsejével a kiskeresetű családoknak is elérhetővé teszik ezt a fajta adózást, így 110 ezer család a bruttó keresetével szinte azonos mértékű nettó jövedelmet kaphat. Rámutatott: 230 milliárd forintot hagynak ezzel az intézkedéssel a családok zsebében.

A szóvivő kitért a rezsicsökkentésre is. Elmondása szerint 2014 lesz az első év, amikor 12 hónapon keresztül éreztetik hatásukat a korábbi 10-20 százalékos rezsicsökkentést eredményező döntések. Felhívta a figyelmet arra, hogy a kormány januárban újabb csökkentés lehetőségéről fog tárgyalni.

A jövedelem emelkedéséről szólva Hoppál Péter kiemelte a gyed extra bevezetését, valamint a közszférában dolgozó több mint 150 ezer pedagógus bérének emelését szeptembertől. Megjegyezte ugyanakkor, hogy miután bérük a minimálbérhez van kötve, ezért januárban is emelkedik majd a keresetük. Jelezte, hogy a gyermekvédelmi dolgozók márciusban kapják meg januárig visszamenőlegesen a béremelést, és a kormány szándéka, hogy az egészségügyi dolgozóknál is folytassák a béremelést.

A minimálbérből élőkre kitérve Hoppál Péter jelezte, egy gyermek után 76 ezer, kettő után pedig 86 ezer forintot kapnak majd kézhez, és a mintegy 300 ezer közfoglalkoztatott keresete is emelkedik: egy gyermek után 60 600 forintra, kettő után pedig 70 600 forintra emelkedik a fizetésük. Hoppál Péter hangsúlyozta: mindezek egy jelentős gazdaságpolitikai fordulat következményei.

A Fidesz szóvivője sajtótájékoztatóján Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP elnökségi tagjának állítására is reagált. A szocialista politikus azt mondta, 4,5 millió ember a létminimum alatt, 1,5 millió a szegénységi küszöb alatt él, 500 ezer gyermek pedig éhezik, és a kormány politikája miatt számuk egyre növekszik.

Hoppál Péter szerint képmutatás a karácsony féltése és a szegény emberek felemlegetése, mert politikájuk családok százezreit taszította a mélybe. Mint mondta, a szocialista kormányok nem a szegény családok érdekeit nézték, hanem „lepaktáltak” a multinacionális cégekkel és bankokkal, megduplázták a munkanélküliséget, a fél országot segélyre ítélték. Ezzel szemben ma nő a foglalkoztatottság, csökken a munkanélküliség, és családok százezrei jutnak munkalehetőséghez.

Közölte továbbá: ha a szocialistákon múlt volna, akkor most akár félmillió családnak sem lenne meg az otthona, ahol eltölthette volna a karácsonyt. Szerinte a sajnálkozó szavak mögött a cselekedeteket kell nézni, így válnak a szocialisták szavai hazugságokká.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.