Tízmilliárd forint a szociális intézményekre

A kormány több mint tízmilliárd forintot fordított és fordít szociális intézmények korszerűsítésére.

PR
2013. 12. 20. 18:14
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Soltész Miklós a helyi Fazekas Gábor Idősek Otthona korszerűsítésének alapkőletételén emlékeztetett a kormány döntésére: e szerint jövőre a szociális ágazatban dolgozókat is megilleti a bérpótlék, márciusban fizetik ki először, de januártól visszamenőleg. Az intézkedés 70-90 ezer dolgozót érint, 5-11 százalék, vagyis 6-17 ezer forint közötti bérpótlékot kapnak a besorolásuknak megfelelően – ismertette a részleteket az államtitkár.

Kiss Attila (Fidesz), Hajdúböszörmény polgármestere elmondta: az önkormányzat sikeres pályázatának eredményeként mintegy 180 millió forint európai uniós és hazai központi forrásból újul meg a Fazekas Gábor Idősek Otthona.

Az otthonnak jelenleg több mint száz idős lakója van, elhelyezési körülményeik, valamint az ott dolgozók munkakörülményei jelentősen megváltoznak a beruházás elkészülésével – tette hozzá a polgármester.

A tíz hónapig tartó kivitelezési munkák során akadálymentesítik az intézményt, korszerűsítik a fűtést, átalakítják és bővítik a konyhát és a mosodát, a foglalkoztatóhelyiséget, és fejlesztik a számítógépes hálózatot – mondta Kiss Attila.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.