Nagy reményekkel vágott neki a 2013-as évnek a Bajnai Gordon által életre hívott Együtt–PM Szövetség, mivel a felmérések azt mutatták, hogy az újonnan létrejött alakulat képes lesz a baloldali szavazók megszólítása mellett a bizonytalanok körében egy jelentős részt kihasítani. Ezzel szemben komoly harc kezdődött a balliberális táboron belül, hogy ki legyen az összefogás kovásza, amiből az év végére az kerekedett ki, hogy igazából senki sem elégedett, ráadásul a Fidesz–KDNP még növelte is az előnyét.
Ha megnézzük, hogyan szerepeltek a 2013-as évben az egyes baloldali pártok, akkor az Együtt–PM teljesített talán a legrosszabbul – mondta el az MNO-nak Lánczi Tamás, a Századvég elemzője azon kérdésünkre, hogy milyen évet zárt a Bajnai-csapat. A párt támogatottsága az induláshoz képest megfeleződött, Bajnai támogatottsága, népszerűsége még ennél is látványosabban csökkent – tette hozzá. Míg egy éve Bajnai képesnek tűnt a baloldal integrálására, mára egy, a parlamenti bejutási küszöbön egyensúlyozó törpepárt elnöke – fejtette ki a politikai elemző.
Lánczi szerint Bajnai alulmaradt az MSZP elnökével folytatott stratégiai párharcban is, a két párt közti megállapodás inkább az MSZP érdekeit szolgálja. „Az ősz folyamán Bajnaiék több komoly hibát is elkövettek. Ilyen volt a szobordöntögetős akció, az október 23-i ügyetlenkedés és a sikertelen békéscsabai jelöltállítás.” Ezek mindegyike jelentősen rombolta a párt és Bajnai imázsát, és a szervezeti gyengeségről is árulkodnak – vélekedett a Századvég Intézet munkatársa.
Ugyanezt lehet elmondani a párt egykulcsos adóval szembeni aláírás-gyűjtési akciójáról, amellyel még 100 ezer embert sem sikerült megszólítaniuk. A másfél hónap alatt begyűjtött 97 ezer aláírás még az LMP egy évvel korábbi akcióját is alulmúlta, ami azt jelzi, hogy a Bajnai-párt mozgósítási képessége jóval kisebb annál, mint amit állítanak magukról – mondta Lánczi.
A közvélemény-kutatások, az időközi választások és az aláírás-gyűjtési akció kudarca azt jelzi, hogy a frissen alakult pártból hiányzik a dinamizmus, a lendület – hangsúlyozta a szakember. A folyamatosan csökkenő, majd 5 százalék körül stabilizálódó támogatottság Bajnai pártját az új SZDSZ szerepébe kényszeríti. Ez mindenképpen kevesebb, mint amit a párt egy évvel ezelőtt megcélzott – tette hozzá.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!