Ügynökügyek: meg kell érteni a múltat

Elengedhetetlennek tartja a Nemzeti Emlékezet Bizottsága létrehozását a Fidesz a múlt jobb megértéséhez.

MNO
2013. 12. 01. 16:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Zsigó Róbertet azzal kapcsolatban kérdezték, hogy Schiffer András, az LMP társelnöke a nap folyamán arról beszélt, pártja szerint a Fidesz–KDNP továbbra sem akarja az akták nyilvánosságát a múlttal kapcsolatban, a Nemzeti Emlékezet Bizottságáról szóló törvényjavaslatuk azt nem helyettesíti.

A Fidesz szóvivője erre reagálva azt mondta: 23 évvel a rendszerváltás után jobban meg kell ismerni a kommunista diktatúra hatalmi működését. A kormánypárt várta a Nemzeti Emlékezet Bizottságáról szóló kormányzati előterjesztést, „hiszen az elengedhetetlen ahhoz, hogy jobban megértsük a múltat” – hangsúlyozta.

Az indítvány célja megfordítani azt az állapotot, amelyben „a jogszabályi környezet a kommunista rezsim áldozataival szemben az ügynökök irányítói számára nyújtott védelmet” – mondta Zsigó Róbert. Kiemelte továbbá, hogy a javaslat bővíti a múlt dokumentumaihoz való hozzáférés lehetőségét.

A kommunista diktatúra hatalmi működésének feltárása lesz a Nemzeti Emlékezet Bizottsága feladata. Létrehozását pénteken törvényjavaslatban kezdeményezte Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter. A kormány lehetővé tenné, hogy a diktatúrában megfigyeltek nyilvánosságra hozzák megfigyelőik nevét.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.