2014 is a rezsicsökkentés éve lesz

A rezsicsökkentéshez szükség van a polgárok támogatására is – jelentette ki egy lakossági fórumon Szájer József.

MNO
2014. 01. 25. 17:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Európai Parlament néppárti frakciójának alelnöke a rezsicsökkentéssel kapcsolatos lakossági fórum előtt tartott sajtótájékoztatón közölte, 2014 is a rezsicsökkentés éve lesz: a tervek szerint áprilisban a gáz ára 6,5, szeptemberben az áram ára 5,7, októberben a távhőé 3,3 százalékkal fog csökkenni. Az előző rezsicsökkentés eredményeként 240 milliárd forint maradt a polgárok zsebében, ez annak az egyhavi fizetésnek vagy nyugdíjnak felel meg, amelyet a korábbi szocialista kormányok elvettek az emberektől – tette hozzá a politikus.

Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke szombaton a Hajdú-Bihar megyei Létavértesen beszélt a rezsicsökkentésről egy lakossági fórumon. Elmondta: az eddigi rezsicsökkentések eredményeként 240 milliárd forint maradt a magyar családoknál. Az európai parlamenti képviselő közölte azt is: a Fidesz, az Orbán-kormány folytatja, ugyanakkor az újjáalakult Gyurcsány-koalíció támadja a rezsicsökkentést. Tasó László (Fidesz) országgyűlési képviselő hozzátette: a rezsicsökkentés olyan újszerű, kivételes lépése a magyar politikának, „olyan kivételes szerencséje a magyar embereknek”, amiről beszélni kell.

Rogán Antal szombati sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy a kormánypártok évadnyitó frakcióülésén született döntés értelmében 2014-ben három lépésben valósítják meg a harmadik rezsicsökkentést. A Fidesz frakcióvezetője szerint a rezsicsökkentés azért is volt megvalósítható, mert a Fidesz–KDNP más szemléletet képvisel a Gyurcsány-koalícióhoz képest, amely a közműszolgáltatást profitorientált szolgáltatásként fogta fel. 2002 és 2010 között a villamos energia és a gáz ára még akkor is emelkedett, amikor a világpiaci árak csökkentek – tette hozzá.

Az eddigi rezsicsökkentés eredményeképpen a kormány húsz százalékkal csökkentette a gáz, az áram és a távfűtés díjait, az intézkedés folytatásaként pedig tíz százalékkal mérséklődött a szemétszállítás, az ivóvíz-szolgáltatás, a kéményseprés, a szennyvízszippantás és a palackos gáz díjszabása, valamint a csatornadíj is. A rezsicsökkentés lépéseinek krónikájáért kattintson ide.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.