A Futár most lépi át a felezővonalat

A főbb csomóponti megállókban felszerelt kijelzők fele nyújt már pontos infót arról, hogy melyik járat mikor jön.

BuL
2014. 01. 17. 19:17
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Futár (forgalomirányítási és utastájékoztatási rendszer) projektjének jelenlegi állásáról szólva Somodi László elmondta, pénteken 68 megállóban kapcsolják be a kijelzőket, ezzel a kijelzővel ellátott 263 megálló közül már 130-ban tájékoztatnak a következő járatok pontos érkezéséről. Jelezte: Budapesten ötezer megálló van, ezért nem mindegyiknél tudtak felszerelni kültéri vagy beltéri kijelzőket.

Emlékeztetett arra, hogy 2295 járművet szerelnek fel a forgalomirányításhoz és az utastájékoztatáshoz is szükséges fedélzeti egységgel, ugyanakkor a villamosok felszerelése a vártnál lassabban halad, előre nem látható műszaki nehézségek és a közlekedési hatóság engedélyezésének elhúzódása miatt. A már felszerelt autóbuszokon és trolibuszokon automatikus lett az utastájékoztató rendszer, a forgalomirányító diszpécserek pedig pontos információkat kapnak arról, hol van az adott jármű a 15 másodpercenként frissülő, GPS-alapú helymeghatározásnak köszönhetően.

A rendszer képes arra is, hogy harminc csomópontban beavatkozzon a lámpaprogramba és előnyben részesítse a közösségi közlekedési eszközöket. Somodi László hangsúlyozta: alapjában véve az autósforgalomra van beállítva a lámpaprogram, de ha a csomópontba ér egy autóbusz vagy trolibusz, akkor azt előnyben részesíti az autókkal szemben.

Elmondása szerint a projekt lezárása a Synergonnal kötött szerződés szerint március 31., ha ez nem teljesíthető, akkor a BKK kötbérezni fogja a kivitelezőt. Jelenleg 92 százalékos a műszaki megvalósulás, a rendszer stabil, a kivitelező egyelőre nem jelezte, hogy ne tudná tartani a március 31-i határidőt.

Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója újságírói kérdésre hozzátette: a Volánbusz egyes agglomerációs járatait is be lehetne vonni a Futárba, de ez egy újabb ütem része lehet. A HÉV-üzem integrálásáról azt mondta, a csepeli vonal egésze, valamint a szentendrei vonal egy része rendelkezik olyan modern biztosítóberendezéssel, amelyből kinyerhetők az adatok, a többi viszonylaton viszont még a diszpécserek sem tudják, hogy hol vannak a szerelvények.

A Futár részét képezi egy okostelefonos mobilalkalmazás fejlesztése is, Vitézy Dávid elmondása szerint ez kétlépcsős fejlesztés: az első részben a BKK Info oldalán regisztrálók azonnali értesítést kapnak a telefonjukra, ha a kedvencnek jelölt vonalakon bármilyen fennakadás van. A végleges alkalmazásban ezen a funkción kívül egy útvonaltervező is helyet kap majd, amely az aktuális forgalmi helyzet alapján készít terveket. A projekt megvalósításának teljes költsége 6,7 milliárd forint, ebből 4 milliárd forint uniós támogatás.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.