„A kígyó megharapta a saját farkát”

A baloldalt iszonyatos erővel fogja a múlt – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

TK
2014. 01. 31. 21:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az emberi erőforrások minisztere péntek este a Berettyóújfaluban rendezett rezsifórumon hangsúlyozta, hogy a baloldalt „iszonyatos erővel fogja a múlt”. Gyurcsány harmadik helye a koalíció országos listáján jelzi, hogy nem engedik a generációs megújulást a baloldalon, pedig Magyarországnak szüksége lenne egy tisztességes baloldali pártra – tette hozzá.

A miniszter az eddigi munka, a rezsicsökkentés folytatása érdekében kérte a járási hivatal dísztermét zsúfolásig megtöltő hallgatóságát, hogy április 6-án támogassák szavazataikkal a kormánypártok jelöltjeit.

Balog Zoltán szerint felháborító, ha valaki leszólja a rezsicsökkentést, mert az nem a kormányt, hanem az embereket érinti, azokat a bérből és fizetésből élőket, akik Európa közepén többet fizettek a gázért, az áramért, mint más országok polgárai.

A tárcavezető azt mondta, hogy az április 6-ai választás tétje: meg tudják-e védeni az eddigi eredményeket, vagy hagyják veszni, amit az elmúlt négy évben sikerült elérni. A többszöri rezsicsökkentés mellett idesorolta Balog Zoltán az államadósság csökkentését, a munkahelyek számának növelését, az új családtámogatási rendszert, a pedagógusbér-emelést és azt, hogy ma már harminc százalékkal kevesebb orvos jelentkezik külföldi munkára, mint korábban.

Balog Zoltán elmondta azt is: Berettyóújfalu adósságállományából eddig 2,8 milliárd forintot vállalt át a kormány, februárban további egymilliárdot engednek el, ezzel a város hitel- és adósságmentes lesz.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.