A megyének elege van a bukott baloldalból

A Fidesz győri elnöksége szerint Magyarország és Győr-Moson-Sopron megye is talpra állt.

TK
2014. 01. 06. 21:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ezt a győri elnökség hétfőn közölte az MTI-vel, miután az MSZP és az Együtt 2014–PM egyéni országgyűlésiképviselő-jelöltjeinek győri bemutatásán Kránitz László, a szocialista párt megyei elnöke azt mondta, se a térségnek, se az országnak nincsen szüksége azokra a lufikra, amelyeket beváltatlan ígéreteivel a Fidesz eregetett az elmúlt másfél évben.

A kormánypárt győri elnökségének közleménye szerint a gazdaságpolitikai irányváltásnak köszönhetően Győr-Moson-Sopron megyében ma történelmi mélyponton, 3,5 százalékon van a munkanélküliség.

A megye nem kér többet ugyanabból a bukott baloldalból, amely egyszer már bebizonyította, hogy alkalmatlan Magyarország vezetésére: a munkanélküliséget megduplázták, az országot eladósították, a gazdaságot zuhanórepülésbe vitték, az országot pénzügyileg a csőd szélére sodorták – tették hozzá.

A Fidesz győri elnöksége szerint Magyarország és a megye is talpra állt, 22 éves csúcson van a foglalkoztatás, az ország pénzügyileg stabilizálódott, a gazdaság tartós növekedési pályára lépett. Ma a megyében élő családok és az itt működő vállalkozások bízhatnak a növekedésben – közölték.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.