Diákok ezreit vonja be a programba a kormány

A nemzetközi színtérre vitt testvériskolai kapcsolatok hozzájárulnak a gyermekek fejlődéséhez.

NT
2014. 01. 08. 13:07
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A már lezárult pályázatok első fordulójában 165 intézmény legalább 7550 tanulóval vesz részt, közülük 3020-an halmozottan hátrányos helyzetűek. A programban még 1,4 milliárd forint van, ennek felhasználására az államtitkárság újranyitja a pályázatot – mondták el a politikusok a Szalézi–Irinyi Középiskolában tartott sajtótájékoztatón.

A pályázat országhatáron belüli és határon túli, valamint Európai Unión belüli testvériskolai kapcsolatok felvételét támogatja. Kovács Zoltán közölte, a pályázaton az ötödik évfolyamtól felfelé indulhattak a köznevelési intézmények. Országhatáron belüli kapcsolatok felvételére legalább 50 tanulót kellett bevonni, a hátrányos helyzetű tanulók intézményi arányának pedig meg kellett haladnia a 20 százalékot. A pályázat e részében 130 intézmény kapott támogatást, legalább 6500 tanuló bevonásával.

Határon túli, illetve Európai Unión belüli események megvalósítására 35 iskola nyert el támogatást. Ők csaknem félmilliárd forintos támogatáshoz jutnak, 1050 tanuló részvételével. A programoknak mindkét pályázati részben 2015 nyaráig kell befejeződniük.

Hoffmann Rózsa arról beszélt, ebben a programban lehetőség nyílik arra, hogy ingergazdag fejlődést biztosítsanak a gyermekeknek, belelássanak más családok mindennapjaiba, megtapasztalják, hogy másképpen is lehet élni, mint ők. Hozzátette: „az ellenkezője igaz azoknak a híreszteléseknek, hogy a kormány pénzt von ki az oktatásügyből. Ehhez meg kell nézni a költségvetés számait, és még hozzájönnek ezek a programok.”

Nyergesújfalun 1919-ben épült az első magyar szalézi iskola, a rend az államosítást követően 2001-ben kapta vissza az épületet. A gimnáziumba 400 diák jár, az oktatás mellett nagy hangsúlyt helyeznek a diákok erkölcsiségre nevelésére, szociális érzékenységük fejlesztésére – mondta el az MTI-nek Lux Ambrus igazgató.

A szalézi rend alapítója, Don Bosco 19. századi pap volt, aki utcagyerekeket gyűjtött maga köré. Elvei szerint a felnőtteknek megelőző neveléssel kell úgy formálniuk a gyermekeket, hogy jót tegyenek – mondta az igazgató.
A nyergesújfalui gimnázium a szintén a szalézi rend által működtetett kazincbarcikai szakiskolával tart kapcsolatot.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.