Ezeket mind eltörölnék Gyurcsányék

A családok látták kárát a szocialista kormány által hozott döntéseknek – közölte Fidesz.

NT
2014. 01. 19. 15:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Fidesz sajtóirodája az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, „az emberek többsége nem kér többet a Gyurcsány-korszakból és hazugságaiból. Gúr Nándor is egyike azoknak, akik Gyurcsány Ferenccel együtt végighazudták az első Gyurcsány-korszakot, és ma is ugyanezt teszik.”

A szocialisták kormányzásával szemben „ma 22 éves csúcson van a foglalkoztatás, és a magyarok terhei csökkennek”. A munkavállalók és családok megélhetését alacsony adókulcs, családi adókedvezmény, a kis keresetűek adócsökkentése, béremelési programok, gyed extra és rezsicsökkentés segíti – olvasható.

A Fidesz közleménye szerint „ezek mindegyikét el akarja törölni a Gyurcsány-koalíció, hogy visszatérhessen minden idők legkorruptabb kormányzása, amelynek haszonélvezői soha nem a magyar munkavállalók és családok voltak”.

Gúr Nándor vasárnapi sajtótájékoztatóján azt mondta: a Fidesz négy évvel ezelőtt egymillió új munkahelyről beszélt, ám ez a leépítések kormánya. Ma Magyarországon kevesebben tudnak dolgozni, mint a gazdasági válság vagy a kormányváltás előtt, többet kell dolgozniuk, és az érte kapott pénzük kevesebbet ér – tette hozzá.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.