Harrach: Ez az ország elemi érdeke

A KDNP frakcióvezetője szerint az ország elemi érdeke, hogy a jelenlegi kormányzat tovább tudja végezni munkáját.

KG
2014. 01. 06. 12:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Harrach Péter hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, átállították a váltókat, új pályán van az ország, és most be kell járatni ezt az új pályát. Ez lenne a feladata a következő ciklusnak, ezért a 2014-es választásnak nagy a tétje az ország szempontjából – hangsúlyozta.

Azt mondta, ő optimista. „Helyünkön vagyunk, teljesítjük a feladatunkat, és az eredmény már nem a mi aggodalmunktól függ” – fogalmazott Harrach Péter, hozzáfűzve: hónapok óta jól alakulnak a makrogazdasági adatok, a GPD, a foglakoztatási, és az inflációs adatok, ami indokolja az optimizmust, amivel 2014-re tekintenek.

Bárki is győz a 2014-es parlamenti választásokon, szükségessé válik majd egy az eddigiektől merőben eltérő „konfliktusmenedzsment” kidolgozása Magyarországon – mondta el az MNO-nak adott interjújában Csizmadia Ervin, a Méltányosság Politikaelemző Központ vezetője.

A KDNP-s politikus az elmúlt éveket értékelve azt mondta: sikerült eltávolodni „a szakadék széléről”, és ebben a bankadó és a multinacionális cégek megadóztatása jelentette a legnagyobb segítséget. Az Európai Unióra térve rámutatott: a kormány és a KDNP is az alapító atyák értékrendjét vallja, ez pedig Európával alkalmi konfliktust eredményezett. Európa ugyanis identitásválsággal küzd és az értékek válságát éli meg – értékelte.

Harrach Péter nagyon fontosnak nevezte a szolidaritás érvényesülését. A KDNP a családok pártja – hangoztatta, és kiemelte: a devizahiteleseknél mintegy 350 ezer családot sikerült a hitelcsapdából kihozni. Ez a folyamat még nem ért véget, s igyekeznek a magas rezsiköltségeken is tovább faragni; a következő feladat a rezsicsökkentés bebetonozása – jelezte.

Átalakították a nagy rendszereket is – folytatta –, hozzátéve: általában sikerült egy rendezett világot teremteni. A Kúria jogegységi döntését úgy értékelte: ez arról szól, hogy jogalkotási eszközökkel kell megoldást keresni a devizahitelesek ügyében. Nagy jelentőségűnek nevezte továbbá az eszközkezelő működését, amely a legnehezebb helyzetűeken segített.

Az Együtt–PM és a Demokratikus Koalíció választási együttműködésére vonatkozó kérdésre Harrach Péter úgy válaszolt: az ellenzék nehéz helyzetben van, hiszen az egységes és jól működő jobbközép szövetségi rendszerrel ellentétben szétdarabolt, és egyéni ambíciók által fűtött képviselőkből áll. Az együttműködés benne volt a levegőben, erre számítani lehetett – jegyezte meg, hozzátéve: ha valóban meglenne a baloldali értékrendet valló elkötelezettség, akkor ez eleve nem lett volna kérdés.

Az az alapvető kérdés, hogy a baloldal fel tud-e mutatni egy hiteles és az ország gondjaira figyelő, és nem a saját érvényesülésüket szem előtt tartó politikusi gárdát és programot – jelentette ki, jelezve: ő egyiket sem látja, program és valódi kérdésekre adott válaszok helyett egy negatív kampányban megnyilvánuló gyalázkodást lát.

A kormánypártok választási stratégiája nem változik, az értékek és teljesítmények felmutatása az elsődleges szempont – közölte, megjegyezve: ugyanakkor választ kell adni a baloldali rágalmakra is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.