Lezsák: A vidéki Magyarországot meg kell erősíteni

Az adósság átvállalásával a kormány jelentős segítséget nyújtott a helyi közösségeknek – mondta Lezsák Sándor.

2014. 01. 23. 21:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Meg kell találni azokat az embereket és közösségeket, akik és amelyek „pontosan tudják Tamási Áronnak azt a gondolatát, hogy madárnak szárnya van és szabadsága, az embernek szülőföldje és sok-sok kötelessége” – hangsúlyozta Lezsák Sándor. A rendezvényen bejelentették az Európai Unió által finanszírozott, a közösségi művelődés intézményrendszerének hatékonyságát segítő program indulását. A projekt kedvezményezettje, a Nemzeti Művelődési Intézet (NMI) 282 millió forint támogatást nyert. Az Országgyűlés alelnöke jó társnak nevezte a Nemzeti Művelődési Intézetet, amely nagy segítséget nyújt a hungarikumokról szóló törtvény megvalósításában, „abban az aprólékos munkában, amely lassan összeállni látszik a helyi és megyei értéktárak feldolgozásában” – tette hozzá.

Lezsák Sándor emlékeztetett arra, hogy a települések adósságállományának az átvállalásával a kormány jelentős segítséget nyújtott ahhoz, hogy a helyi közösségek megerősödjenek.

Závogyán Magdolna, az NMI főigazgatója hangsúlyozta: az intézet másfél éve dolgozik a Lakiteleki Népfőiskolán különböző projektek fejlesztésén. A 282 millió forint összegű uniós támogatással induló, Többcélú közösségi terek fejlesztése című program 2015. szeptember 15-ére fejeződik be. A 22 hónapig tartó projekt szervesen kapcsolódik az intézmény küldetéséhez és hitvallásához egyaránt – fogalmazott az NMI főigazgatója.

Závogyán Magdolna a program céljáról elmondta: az országszerte, számos szakmai együttműködő partner bevonásával megvalósuló szakmai módszertani fejlesztő projekt célja a többfunkciós közművelődési intézmények szolgáltatásainak közösségi alapú fejlesztése. Célkitűzésként fogalmazta meg azt is, hogy a program megfelelő háttértámogatást biztosítson a pályázat kedvezményezett szervezeteinek, hogy a helyi társadalom megújulásának, a vidék kulturális fejlődésének motorjai és központjai legyenek. A rendezvényen Závogyán Magdolna aláírta az első partnerrel, a Bács-Kiskun megyei Fülöpjakab polgármesterével, Csák Bélával az együttműködési megállapodást.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.