Cser-Palkovics András (Fidesz) egy friss kutatás eredményeit idézve elmondta, hogy a városlakók 81 százaléka hallott az emlékévről, 60 százalékuk részt is vett valamelyik eseményen. A válaszadók 85 százaléka elégedett volt a rendezvényekkel, és 82 százalékuk a turistaforgalom növekedését is érezte. Kiemelte: a megkérdezettek 91 százaléka szerint szükség van hasonló rendezvényekre, vagyis „a székesfehérváriak egyértelműen támogatják, hogy a 2013-as emlékévet a 2022-es emlékév kövesse, amikor majd az Aranybulla székesfehérvári kibocsátásának 800. évfordulóját ünnepeljük”.
Cser-Palkovics András emlékeztetett arra, hogy tavaly 225 rendezvény zajlott le a városban. A Nemzeti Emlékhely augusztusban 19 329 látogatót fogadott, az emlékév hivatalos honlapjának pedig 35 ezer egyedi látogatója volt az év folyamán. Hozzátette: 22 kiadvány jelent meg önkormányzati támogatással, közülük a legnagyobb példányszámú a Rubicon folyóirat Székesfehérvárról szóló különkiadása volt, amely minden fehérvári háztartásba eljutott.
Csurgai Horváth József, az emlékbizottság elnöke úgy vélte, hogy a sikeres előkészítéshez és lebonyolításhoz nagy összefogás kellett. Elmondta, hogy nemcsak a városban nőtt meg a „múlt presztízse”, hanem országosan is jelentős előrelépés történt. Székesfehérvárt ma jobban és többen ismerik, mint 2013 előtt – fogalmazott.
Szólt arról is, hogy a város készülő kulturális koncepciójára nagy hatással lesznek a tavalyi események. Példaként említette az augusztusi ünnepségeket, amelyeket folytatásra érdemesnek nevezett.