Nyílt levél Gyurcsány Ferencnek

Nyílt levelet írt a DK 16 pontjának egyike, az egyházi intézmények durva támadása ügyében az IKSZ Gyurcsány Ferencnek.

BuL
2014. 01. 08. 17:57
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Azok után, hogy Gyurcsány Ferenc egy lépéssel közelebb került a baloldali „korszakváltó” összefogáshoz, amely vissza igyekszik térni a hatalomba, az IKSZ (Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség) nyílt levelet intézett a Demokratikus Koalíció elnökéhez, követelve tőle a 16 pontos DK-program egyik pontjának visszavonását.

A DK szorgalmazza a következőt: „Visszaállítjuk az állam és az egyház szétválasztását az élet minden területén. Felmondjuk a Vatikáni Szerződést. Eltöröljük az egyházak privilégiumait. Megszüntetjük az egyházaknak fizetett hitéleti támogatást.”

Az IKSZ – mint a nemrég megválasztott elnök, Hollik István társszerzésében készült nyílt levél fogalmaz – politikai és baráti közösségében is sokan jártak vagy járnak valamilyen egyházi, felekezeti köz- vagy felsőoktatási intézménybe, valamint „sok embert ismerünk, akik egyházi, felekezeti szociális otthonban vagy kórházban vannak jelenleg is. A Vatikáni Szerződés szerint az egyházi intézmények az államiakkal és az önkormányzatiakkal azonos támogatásban részesülnek”.

A fiatal kereszténydemokratáknak a KDNP korábbi hasonló irányú összegzése szerint jelenleg is majd 200 000 ember tanul vagy részesül ellátásban ilyen intézményben, és számos munkavállaló dolgozik ezekben. Felelőtlenségnek és abszurdnak gondolják „ezeknek az embereknek a semmibe vételét, ellehetetlenítését még a választási ígérgetés szintjén is”. Rámutatnak: ezek az intézmények államtól átvett feladatot látnak el, tevékenységüket a közösség megelégedésére és javára végzik, nem kapnak több pénzt, mint más, állami intézmények, ezért különösen felháborítónak tartják a Demokratikus Koalíció és Gyurcsány részéről a támogatások megvonásának szándékát.

„Mi továbbra is demokráciában szeretnénk élni, ahol mindenki megválogathatja, milyen oktatási intézményben íratja be gyermekét, és azt is, hol gyógyítják meg betegségét. Az Ön által javasoltak ezt a jogot vennék el a magyar emberektől. Ezúton felszólítjuk a Demokratikus Koalíciót, hogy vonja vissza a Vatikáni Szerződés felmondására tett javaslatát” – zárul az IKSZ nyílt levele Gyurcsány Ferenchez.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.