A Hír TV visszautasítja Gyurcsány vádaskodását

A Hír Televízió Zrt. visszautasítja Gyurcsány Ferenc vádjait, amelyek a DK elnökének közösségi oldalán jelentek meg.

MNO
2014. 02. 26. 13:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Gyurcsány Zentai Péternek, a Magyar Rádió volt berlini tudósítójának, a Klubrádióban tett kijelentésére hivatkozva, egyértelműen a Hír TV-t megnevezve azt állítja, hogy a 2006-os zavargások előtt két nappal, „szeptember 15-én, pénteken egy(?) magyar hírtelevízió ajánlatot tett két brit hírcsatornának azzal, hogy a hétvégén »érdekes« dolgok fognak majd történni Pesten, és szívesen tudósítanának a brit tévék számára is”. Ezzel szemben az igazság az, hogy a Hír Televízió sem az eseményeket megelőzően, sem azt követően nem tett ajánlatot egyetlen médiumnak sem a tudósításra. Hazugság az az állítás is, hogy a Hír TV a két nappal későbbi eseményekkel kapcsolatos előzetes információ birtokában lett volna.

Zentai Péter újságíró a Hír TV Híradójának ma elismerte, hogy az általa közölt információkat nem ellenőrizte le, így azok igazságtartalmáról nincs meggyőződve. A televízió ma helyreigazítást kér a Klubrádiótól, egyidejűleg felszólítja Gyurcsány Ferencet, hogy bejegyzését törölje közösségi oldaláról.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.