A kormány beszállhat a 3-as metró felújításába

Ezeregyszáz oldalas anyagot bocsátott Lázár János rendelkezésére a fővárosi önkormányzat a 3-as metróról.

MD
2014. 02. 05. 16:06
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Főpolgármesteri Hivatal közleménye szerint a főváros eleget tett a Miniszterelnökség átfogó tájékoztatásra vonatkozó kérésének, s megköszönte Lázár János eddigi segítségét. A kommunikációs igazgató jelezte: a vizsgálati anyag kitér a 3-as metró műszaki és pénzügyi problémáira egyaránt. A főváros biztos benne, hogy a kormánnyal együttműködve a metróvonal problémáját is meg fogják oldani – tette hozzá.

Giró-Szász András kormányszóvivő korábban ismertette, a Miniszterelnökség levelet írt a főpolgármesternek, részletes tájékoztatást kérve. Erre azért van szükség – folytatta –, mert bármiféle állami segítség hatással van az ország költségvetésére, s felelősségteljesen akkor tudnak dönteni, ha látják, mire, mennyit, milyen ütemezéssel igényel a főváros, s ez hosszú távon nem okoz újabb problémát. Giró-Szász András jelezte: a fővárosnak minden jogosítványa megvan arra, hogy eljárjon, ha bárminemű, az utasok személyes biztonságát érintő probléma felmerül.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.