„A korrupciós érdekek sem változtak semmit a baloldalon”

A Fidesz szóvivője szerint Mesterházy Attila MSZP-elnök „újabb korrupciógyanús ügyben dugja homokba a fejét”.

MNO
2014. 02. 02. 15:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Selmeczi Gabriella ezt azzal kapcsolatban mondta vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján, hogy a szombati Magyar Nemzet arról írt, hogy állítólag hatalmas, bizonytalan eredetű vagyonra tett szert egy vezető szocialista politikus. A lap információi szerint az érintett egy országgyűlési képviselő lehet, aki évek óta több száz millió forintot parkoltat egy külföldön vezetett bankszámlán.

Mesterházy Attila tiszta vizet önthetne a pohárba, és kivizsgáltathatná az MSZP-n belül az ügyet, de ehelyett hallgat, ami többet mond minden szónál – fogalmazott a Fidesz szóvivője. Szerinte az MSZP elnöke is azt vallja, amit „főnöke”, Gyurcsány Ferenc, aki nemrégiben azt mondta, „jobb, ha nem tudjuk, honnan jönnek-mennek a pénzek a szocialisták számláin”.

Selmeczi Gabriella úgy látja, nemcsak a szereplők és a program, hanem „a korrupciós érdekek sem változtak semmit a baloldalon”. A „Gyurcsány-koalíció” követte el minden idők legkorruptabb kormányzását, és ha Mesterházy Attilán múlik, tőle ez változatlanul folytatódhatna – mondta.

„Hagyó, Szilvásy, Hunvald, Zuschlag, Juhászné Lévai Katalin, Molnár Gyula, Juhász Ferenc, Veres János, Sukoró, a moszkvai kirendeltség ügye, a postaszékház ügye, a honvédség vagyonának szétlopása, Wieszt János ügye” – a Fidesz szóvivője e néhány „ikont” sorolta fel „minden idők legkorruptabb kormányzásának korszakából”.

Hozzátette, nincs olyan korrupciós módszer, amelyet a szocialista párt ne alkalmazott volna. „A közpénzeket és a nemzeti vagyont nokiás dobozokban, színlelt szerződésekben, ingatlanpanamákban, telekcserékben és offshore cégeken keresztül csapolták le” – fogalmazott Selmeczi Gabriella. Szerinte ma „minden idők legkorruptabb politikai koalíciója állt össze újra a baloldalon, ahol kéz kezet mos”.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.