Balog Zoltán a szolnoki városháza zsúfolásig megtelt dísztermében tartott rendezvényen hangsúlyozta: a számokon túl a rezsicsökkentés azt üzeni az embereknek, hogy a kormánynak fontos a kisemberek sorsa. Ezért tartanak országszerte száznál több rezsifórumot, ahol arra szeretnék felhívni a választók figyelmét, hogy ez az év sorsdöntő az eddig elért eredmények megőrzése szempontjából. „Ne higgyünk a szirénhangoknak és a közvélemény-kutatásoknak, 2002 még egyszer nem történhet meg velünk” – fogalmazott.
Navracsics Tibor a Védjük meg a rezsicsökkentést! elnevezésű, a baranyai megyeszékhelyen megtartott pénteki lakossági fórumon hangsúlyozta: ha a kormány következetesen végig tud menni a 2010-ben megkezdett úton, Európa egyik legversenyképesebb gazdasága lehet a magyar. Ehhez kellenek, a választók, tette hozzá, akik elkötelezetten kiállnak a kabinet eddigi teljesítménye mellett, s ismét bizalmat szavaznak a kormánypártnak.
Emlékeztetett arra, hogy az elmúlt időszakban kilenc különböző közszolgáltatás árát mérsékelték. Hozzátette: ezt a lakosság terheinek könnyítése érdekében, végső soron azért kellett megtenniük, mert „Magyarországon nincs egy tisztességes baloldali erő, így nekünk kell annak lennünk”, holott egy „úgynevezett szocialista”, megújulásra képtelen utódpárt helyett szükség volna valódi versenytársra.
A baloldali összefogásról szólva arról beszélt: Mesterházy Attila megjelenésével elindult valami, ezért „ebből a szempontból” szurkolt is neki, mára azonban visszaállt minden, és „újjáalakult a Gyurcsány-koalíció”.
Hangos derültséget keltett a közönség soraiban Balog Zoltánnak az a megjegyzése, amely szerint a maguk idejében a szocialisták az újrahasznosítás terén léptek előre a legnagyobbat, hiszen még a használt nokiás doboznak is találtak eredeti rendeltetése után új funkciót.
Hasonló reakciót váltott ki az az észrevétele is, hogy Gyurcsány Ferenc egy korábbi javaslatát megfogadva immár 20 százalékkal olcsóbban „ülhet fel a gázsütőre” bármelyik politikus, aki túlságosan „hideg és langyos” ahhoz, hogy kellő szenvedéllyel álljon ki hazájáért.