Brutális összegeket fordít munkahelyteremtésre a kormány

Magyarország gazdaságfejlesztésre 2900, területfejlesztésre 1200 milliárd forint uniós forrást használ fel.

MNO
2014. 02. 19. 21:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Magyarország gazdaságfejlesztésre 2900, területfejlesztésre 1200 milliárd forint uniós forrást használ fel – jelentette ki Varga Mihály. A miniszter a 400-450 fős hallgatóságnak elmondta: a kormány az elmúlt négy évben kiszabadította az országot az adósságcsapdából, előtörlesztette az IMF-hitelt, és úgy vállalta át az önkormányzatok adósságát, hogy eközben három százalék alá szorította a költségvetési hiányt, és jelentős eredményeket ért el a foglalkoztatásban. A miniszter bejelentette: Csehországban elérte az ötmilliót a foglalkoztatottak száma, s Magyarország is ezt célozza meg. Ismert, hogy az idei esztendő első hónapjában tovább csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma. Mindemellett cél az is, hogy a fiatalokat egyre jobb helyzetbe hozzák.

A salgótarjáni kampánynyitón Becsó Zsolt (Fidesz) közölte: a kelet- nógrádi térségben a választás tétje az, hogy a terület három-négy év alatt a fejlődő központi régióhoz kerül vagy végleg leszakad. Megjegyezte, az elmúlt négy évben 60 milliárd forint fejlesztés valósult meg ebben a térségben, és ha a Fidesz–KDNP folytathatja a kormányzást, akkor a fejlődés a Pétervására, Ózd és a felvidéki Fülek és Rimaszombat számára is új lehetőségeket nyithat.

Székyné Sztrémi Melinda (Fidesz), Salgótarján polgármestere megjegyezte: a szocialista és a polgári gondolkodás közötti különbséget jelzi, hogy míg az MSZP megyei listavezetője, Boldvai László 1050 négyzetméteres luxusvillát építtetett a városban, a jobboldali városvezetés kormányzati támogatással éppen ekkora alapterű bölcsőde építésébe fog, ugyanis az előző, szocialista önkormányzat ezt az intézményt is bezáratta.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.