Chips helyett egércsapda virított a Tesco polcán

A meglepett vásárló először fel sem ismerte, mivel áll szemben. A cég nem tudja, hogy került oda az eszköz.

GB
2014. 02. 12. 13:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szerkentyűt egy vásárló találta meg az egyik polcon. Először nem ismerte fel, hogy milyen eszközről van szó, de a felirat elolvasása után rájött, mivel áll szemben. Elindult, hogy szóljon valamelyik dolgozónak, de miután senkit sem talált a közelben, inkább készített egy fotót az egércsapdáról, amely végül a Délmagyar szerkesztőségében landolt. A képhez rövid élménybeszámolót is mellékelt, íme:

„Szeged hipermarketében fogadott ez a látvány, mikor valami esti nassolnivalót kerestünk. Az utolsó darab hagymás-tejfölös snack az egércsapda alatt volt, így meg is fogtam és fel is emeltem a csapdát. Elsőnek fel sem tűnt, micsoda – gondoltam, valamiféle árazógép vagy hasonló dolgozói »szerkentyű« lehet, amit ott felejtettek. Második blikkre elolvastam rajta a feliratot, de akkor is az első gondolatom az volt, hogy ez egy olyan új termék, amit az áruházban lehet kapni, de valaki meggondolta magát és odatette a polcra. Harmadjára esett le a dolog, mivel tiszta koszos volt a csapda, hogy ez egy éppen használatos egérfogó, amit valaki gyönyörűen az étel mellé tett. Szerencsére volt nálam nedves törlőkendő, amivel megtöröltem a kezemet. Kerestem egy áruházi dolgozót, hogy szóljak neki az eseményről, de a közelben senkit sem találtam. Képzelem, miket tehetnek a parizer meg a liszt mellé néhanapján. Bár, ha egérről beszélünk, akkor illik a szlogen, hogy a »legkisebb is számít«. Azt nem figyeltem, hogy volt-e lakója a csapdának ”

A lap megkereste a Tesco sajtóosztályát az ügyben. Válaszukban jelezték, a képen látható monitoring csapda semmilyen irtószert nem tartalmaz, és szakemberek által meghatározott helyen, az élelmiszer-biztonsági szempontokat figyelembe véve helyezik el. Mivel a csapdákat a polcok alatt szokták elhelyezni, ezért vizsgálják, hogyan kerülhetett az élelmiszerek közé az eszköz. Hozzáteszik, a legutóbbi havi ellenőrzésen nem találtak kártevőre utaló jelet.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.