Erdő: A hit megmutatása párbeszédet hoz

Ennek a párbeszédnek különféle síkjai vannak, idetartozik a hétköznapi élet számos problémája, de a tudomány és a művészetek területe is.

NT
2014. 02. 05. 14:03
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Corvinus Egyetem közreműködésével létrejött eseményen Erdő Péter kiemelte: ennek a párbeszédnek különböző síkjai vannak, idetartozik a hétköznapi élet számos problémája, de a tudomány és a művészetek területe is. Utalt a II. vatikáni zsinat (1962–1965) egyik rendelkezésére is, amely kimondja, hogy „a világi Krisztus-hívőknek különleges küldetésük, hogy az evangélium szerint alakítsák a földi országot, az e világi dolgok rendjét”. Úgy vélekedett, hogy a politika, a gazdaság, a tudomány és a művészetek területeire „valódi nehéz feladat eljuttatni hitünknek a fényét és örömét”.

Emlékeztetett arra, hogy az egyház az utóbbi évtizedekben sok dokumentumot adott ki, amelyek valamilyen új társadalmi jelenség vagy új tudományos eredmény morális értékeléséhez szólnak hozzá. Azt mondta, a jó teológusok „teljesítik az egyház küldetését, hogy a kinyilatkoztatás örökségét pontos tartalmában bemutassák, de ez nem elég, mert a mai tényállások és a kinyilatkoztatásból kapott elvek között meg kell építeni a hidat”, ehhez pedig az adott területek szakértőire van szükség.

Erdő Péter beszélt arról, hogy amikor az egyház egy-egy konkrét állásfoglalásra készül, mindig népes, tudósokból, szakértőkből álló csoport segítségét kéri, ennek például az Apostoli Szentszék környezetében különböző intézményes formái is léteznek. Amikor a magyar püspöki kar a teremtett környezet védelméről, valamint a bioetika vagy az igazságosabb és testvériesebb világ kérdéseiről szólt, tudatosan kérte sok világi szakértő segítségét – tette hozzá.

A bíboros kiemelte: hívő és nem hívő szakértők együttgondolkodásának fontos és eredményes alkalma a Népek udvara, amely bibliai kifejezés, a jeruzsálemi templom környezetének leírásából való. A jeruzsálemi Templom-hegynek volt ugyanis egy olyan része, ahová még a pogányok is beléphettek, a szűkebb rész pedig már csak a beavatottak előtt állt nyitva.

Gianfranco Ravasi bíboros, az eseménysorozatot meghirdető Kultúra Pápai Tanácsa elnöke arról beszélt, hogy a Népek udvara a párbeszéd nyílt tere, ahol a hívők és a nem hívők találkoznak. Chesterton angol írót idézve közölte: a keresztény szenteknek nyitva van a szemük, mert szemlélik a világot, az indiai szenteknek pedig csukva van, mert önmagukat szemlélik. „Nekünk nyitva kell tartani a szemünket, hogy észrevegyük a politika és a társadalom problémáit” – hangsúlyozta.

Leszögezte: amikor a gazdaság és az etika eltávolodik egymástól, az a gazdaság elszegényedését jelenti, a gazdaság eredeti útja pedig az erkölcsfilozófia kellene, hogy legyen. A közgazdaságtannak vissza kell térnie oda, hogy humántudomány legyen – jegyezte meg.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.