Furcsa anyag úszik a Dunán

Ártalmatlan, egy korábbi szennyeződést közömbösítő anyag került a Dunába.

WA
2014. 02. 08. 20:03
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kisdi Máté elmondta: az apró, szivacsszerű golyókból álló anyag a folyó teljes szélességében, több száz méter hosszan úszik lefelé a Dunán.

A soroksári Duna-ághoz a fővárosi hivatásos tűzoltók és a katasztrófavédelmi mobil labor is kiérkezett. Megvizsgálták az anyagot, és a vízügy és a környezetvédelmi szakemberek bevonásával megállapították, hogy az a környezetre ártalmatlan, egy korábbi szennyeződés közömbösítéséhez a Dunába juttatott szer – mondta a szóvivő.

Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője az MTI-nek azt mondta: egy olajfolt jelent meg a folyón csütörtökön, a vízügy szakemberei – a korábbi gyakorlatnak megfelelően – egy olyan szert szórtak rá, amely magába zárja az olajat. Az olajjal megtelt, fekete golyókat a vízügy szakemberei eltávolították a folyóból. Azonban azokat a golyókat, amelyek nem itatódtak át olajjal, vélhetően a pénteki erős szél miatti nagyobb hullámok elvitték, ez vonul most le a folyón.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.