Tavaly ősz óta nyomoz a Központi Nyomozó Főügyészség Simon Gábor, az MSZP második emberének osztrák számlákon parkoltatott csaknem negyedmilliárd forintja kapcsán. A Magyar Nemzet február 4-én számolt be a szocialisták országgyűlési képviselője által rejtegetett összegről, amelyet nem tüntetett fel vagyonnyilatkozatában, és eredete is ismeretlen. Fazekas Géza, a Legfőbb Ügyészség szóvivője tegnap jelentette be, hogy a nyomozás az osztrák pénzpiaci felügyelet értesítése után, hivatalból kezdődött, és most gyűlt össze elegendő információ.
A szóvivő szerint Simon százmilliói az eddigi adatok szerint nem származhattak bevallott és adózott jövedelméből, ráadásul több mint 50 millió forint adót kellett volna befizetnie, amit nem tett meg. Fazekas elmondta, Polt Péter legfőbb ügyész tegnap kezdeményezte az Országgyűlés elnökénél Simon mentelmi jogának felfüggesztését adócsalás és magánokirat-hamisítás megalapozott gyanúja miatt; mivel képviselőről van szó, a nyomozás csak ezután léphet a következő szakaszba.
Kövér László házelnök jelezte, hogy a megkeresést az Országgyűlés mentelmi bizottságának továbbítja. Az ügyészségi szóvivő szerint az „ügy másik vetülete” a 18. kerületi önkormányzat 2008-as kötvénykibocsátása, amely kapcsán hűtlen kezelés miatt zajlott a nyomozás. Ezt a rendőrség tavaly szeptemberben bűncselekmény hiányában megszüntette, a fővárosi főügyész viszont tegnap elrendelte a felülvizsgálatot.
Simon – akit a Hír Televízió Célpont című műsora talált meg – két nap hallgatás után csütörtökön végre megszólalhat, és megpróbálhat magyarázatot adni rejtélyes vagyonára. Az időközben MSZP-párttagságát felfüggesztő képviselő személyesen beszél Mesterházy Attila pártelnökkel és a szocialisták több vezető testülete is meghallgatja.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!