Orbán helyszíni szemlét tartott a magyar–ukrán határnál

Az operatív törzs feladata többek között a menekültek fogadása.

PR
2014. 02. 20. 20:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A miniszterelnök ellenőrizte a magyar hatóságok, közegészségügyi intézmények felkészültségét, és találkozott a helyi biztonsági erők vezetőivel. A kormányfővel tartott Pintér Sándor belügyminiszter és Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ főigazgatója is.

Pintér Sándor már csütörtök reggel összehívta az ukrán helyzettel kapcsolatos intézkedések összehangolására létrehozott operatív törzs ülését. A Belügyminisztérium közölte: a testület feladata, hogy a kormány az ukrajnai helyzettel összefüggő döntéseit előkészítse és a tagszervezetek munkáját koordinálja.

Az ülésen részt vevő szervezetek, így például a rendőrség, a katasztrófavédelem, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal, az Országos Mentőszolgálat és más érintett szervezetek felkészültek az ukrajnai válsággal kapcsolatos esetleges események kezelésére – tették hozzá.

Ismert, az operatív törzset még január végén hívták életre, mikor a visegrádi négyek Budapesten tárgyaltak. A konfliktus miatt megalakított operatív törzs mindenre felkészült – mondta Németh Zsolt szerdán.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.